Sztárok

Szépen hízott a várandós Szinetár Dóra – exkluzív fotó

A korábbi két terhessége alatt 25 kilót kízott Szinetár Dóra, és ezúttal sem a saját alakját, hanem a kisbabája egészségét tartja szem előtt. Felhagyott a diétával, mégis jól érzi magát a bőrében.

Szinetár Dóra a harmadik terhességéről márciusban mesélt először, és akkor is mondta: negyevenévesen már egészen más kismama, mint korábban volt. Dóra továbbra is dolgozik, legutóbb például Erdélyben járt, és szeretne minél tovább a színpadon maradni, reméli, hogy bírja erővel. A BEST magazinnak pedig arról is mesélt, hogyan éli meg ezt az időszakot. 

Janza Katával és Oszvald Marikával együtt volt Erdélyben Szinetár Dóra
Janza Katával és Oszvald Marikával együtt volt Erdélyben Szinetár Dóra

Kiderült például, hogy felhagyott a diétával, és bár Szinetár Dóra még mindig kerüli a finomított élelmiszereket. “Nagyon gyorsan változik a testem, bár ellentétben a korábbi terhességeimmel,m most alig híztam. Eddig hét kilónál tartok. A fiamnál is, a lányomnál is huszonöt kilót sikerült felszednem, amiből szülés után maradt tizenöt. Minden édesanya tudja, hogy az első pár hónapban nem az a legfontosabb, hogy néz ki, de nem segít lelkileg, ha szinte magára sem ismer, amikor a tükörbe néz.”

Az exkluzív fotósorozaton kívül csak a magazinnak mesélt a színésznő arról, hogy ismét fia lesz és arról, hogy ezúttal hogyan éli meg a terhességet. 

Szépen hízott a várandós Szinetár Dóra - exkluzív fotó

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top