Sztárok

Ganxsta Zolee pénzt fogadott el szexért egy férfitól

Az eset még a nyolcvanas években történt, és Ganxsta sietett leszögezni, az aktusra nem került sor, neki csak "a burnyák pénze" kellett.

Megdöbbentő titkot árult el a Story4 TV Arckép című műsorának felvételén Gansxta Döglégy Zoli. A Blikk szerint tízezer forintot adott a rappernek egy ismert sportvezető, üzletember, hogy Zoli szexeljen vele. Ganxsta akkor munkanélküli volt, zenei pályafutása még nem indult be, viszont nagyon szeretett volna venni egy cintányért.

Ganxsta Zolee pénzt fogadott el szexért egy férfitól

“Az első cintányéromat, egy Zildjian nagy kísérőtányért, egy 20-ast, azt b**iku**a-pénzből vettem tulajdonképpen. Hála Istennek nem kellett érte semmit sem csinálni, mert odáig nem jutottunk el” – mondta a műsorban Zoli.

“Elfogadtam a pénzt, naná, hogy elfogadtam. Nyilván átvertem, hát persze! Tízezer forint volt, tízezer! És az a cintányér pont kellett a szetthez. Hát nyilván elveszed, hát nehogy már nem veszed el a burnyák pénzét!” – fogalmazott Ganxsta az azóta már elhunyt, országosan ismert üzletemberről.

“Nem hallgatásért kaptam azt a pénzt, ő tényleg azt hitte, hogy lesz valami, csak én már tudtam, hogy nem lesz. Ha hozzám nyúl, akkor úgy televágom” – tette hozzá Ganxsta.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top