Sztárok

Demcsák Zsuzsa a kollégáinak sem árulta el, hogy felmond

Egyik napról a másikra hagyta ott a Mokka műsorvezetői székét Demcsák Zsuzsa kilencéves pályafutás után. Döntésébe még legközvetlenebb kollégáit sem avatta be.

Határozottan, azonnali hatállyal mondott fel Demcsák Zsuzsa a TV2-nél egy héttel ezelőtt. “Nem volt közös megegyezés, nincs semmi susmus a háttérben. Én csak beadtam a felmondásomat, amit elfogadtak. Kategorikus voltam, egyértelmű abban, hogy nincs visszaút. Nem kamutörténet, hogy a családomra hivatkozom. Egyre nehezebb volt fölkelni, egyre nyűgösebb lettem, és nehezen tudtam összeegyeztetni a munkával, amit pár hónapja kezdtem. Eljött az a pont, amikor azt mondtam, nincs tovább” – mondta a veterán tévés az okokról.

Demcsák Zsuzsa a kollégáinak sem árulta el, hogy felmond

A Blikk megkérdezte Demcsák Zsuzsa kollégáit, sejtették-e, mire készül. “Nem tudtam arról, hogy fel akar mondani, konkrétan hajnali négykor, ébredés után az internetről értesültem róla, miután megjelent [a hír]. Egy rendkívül felkészült, celebvilághoz, közélethez értő ember, aki nagyon jó műsorvezető is. Sajnálom, hogy elment tőlünk” – fogalmazott Pachmann Péter.

Istenes László nem érzi úgy, hogy miatta távozott volna Demcsák, ahogy ezt sokan állították. “Sajnálom, hogy elment. Valóban, Zsuzsával nem voltunk egyformák, máshogy álltunk dolgokhoz, de ez jól működött. Kezdetben talán túlságosan is jól játszottuk ezt a szerepet, de pont a távozása előtti héten már kezdett összeérni a dolog. Egyetértek Petivel, Magyarországon az egyik legjobb szakemberről beszélünk. Nagyon meglepett a távozása” – mondta az idősebb Istenes.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top