Sztárok

A teljes összeomlás szélére került Harry herceg

Harry herceg először beszélt mentális problémáiról, melyek kezeléséhez szakember segítségét kérte. Mindez azért alakult ki, mert 20 évig elfojtotta magában a gyászt.

Harry herceg, a néhai Diana hercegnő másodszülött fia édesanyja halála után csaknem két évtizedig küszködött a magába fojtott gyásszal, az ezzel járó agresszióval, egészen addig, amíg végül lelki segítségnyújtásra szorult. Minderről az esküvőjét lefújó herceg, a brit uralkodó unokája beszélt a The Daily Telegraph című brit napilapnak.

A hétfőn közölt terjedelmes interjúban a 32 éves Harry herceg őszintén feltárta, hogy Diana 20 évvel ezelőtti halála után egészen a legutóbbi időkig minden érzelmét magába temette, de ennek igen súlyos hatása volt munkájára, magánéletére, sőt mentális állapotára is. “Sokszor a teljes összeomlás közvetlen közelébe kerültem” – mondta a sármos herceg. Hozzátette: ebből eredő belső agressziója néha odáig fajult, hogy legszívesebben orrba vert volna valakit.

A teljes összeomlás szélére került Harry herceg

Ennek az agressziónak a levezetésében sokat segített, hogy elkezdett bokszolni, de végül bátyja, Vilmos herceg tanácsára szakértői segítséget kért lelki problémáira. Ennek részleteit az interjúban nem fedte fel, de elmondta: amint elkezdte kibeszélni magából a gyászt és ehhez kapcsolódó érzelmi viharait, rájött, hogy egyáltalán nincs egyedül a hasonló lelki problémáktól szenvedők “meglehetősen nagy klubjában”. Mielőtt azonban idáig eljutott volna, a homokba dugta a fejét, és arra kényszerítette magát, hogy egyáltalán ne is gondoljon néhai édesanyjára.

Ez is érdekelhet Megnézem

Diana hercegnő 1997. augusztus 31-én vesztette életét egy párizsi autószerencsétlenségben. Harry és Vilmos herceg a tragédia közelgő 20. évfordulójára szobrot állíttat édesanyjuk emlékére

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top