Sztárok

Nótár Mary hazugságvizsgálaton vett részt

Nótár Mary reagált a volt menedzsere kemény vádjaira. Hazugságvizsgálatról és nemrég kioperált daganatról mesélt

Tegnap jelent meg, hogy az énekesnő exmenedzsere, Lakatos Róbert állítása szerint Nótár Mary sosem volt terhes, sosem volt daganatos betegsége, és leszbikus. Nótár Mary most reagált a vádakra. “Már csak röhögni tudok a volt menedzsmentem vádjain, de minden állításukat cáfolni tudom. Részt vettem egy hazugságvizsgálaton, hivatalos papírom van arról, hogy semmiben nem hazudtam. Szeretném őket is erre kötelezni, mert akkor kiderülne, hogy nekem van igazam” – mondta az énekesnő a Blikknek.

Nótár Mary azt is elmondta, hogy alig négy hete daganatos betegség miatt kellett megműteni, pár éven belül immáron másodszor. “Pár hónappal ezelőtt, alig pár héttel a vetélésem után kezdtem azt érezni, hogy valami nem stimmel. Többször jött meg a havi vérzésem, mint kellett volna, aztán egyszer csak nagyon bekeményedett a hasam alsó része. Nagyon megijedtem, nem sokkal később ki is derült: nem alaptalanul. Az orvos ugyanis egy hét centiméteres daganatot talált a méhemben, amelyet azonnal ki kellett műteni” – mesélte.

Nótár Mary hazugságvizsgálaton vett részt

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top