Sztárok

Pizsamában főzött a Konyhafőnökben a fóbiás Eke Angéla

Győzni érkezett a Konyhafőnök stúdiójába Puskás Peti párja, Eke Angéla. A színésznő különleges ruhában vonult be az első nap, amit a zsűri sem hagyott szó nélkül.

Azt gondolhatnánk, hogy láttunk már mindent a Konyhafőnökben, de a VIP adások mégis meg tudnak lepni. Látszik, hogy az ott versenyzőknek már nem kellett megszokni a kamerát, és sokkal felszabadultabbak a civileknél, ráadásul nagyon odateszik magukat. Eke Angéla eddig “csak” Puskás Peti menyasszonya volt, de a színésznőt most már biztosan nem így emlegetik majd. 

Mint kiderült, gyerekkora óta segít az édesanyjának a konyhában, aki profi szakács, és ezzel a lendülettel is vetette bele magát Eke Angéla a versenybe. A bevonulása sem volt akármilyen.

“Nem tudom nem észrevenni, hogy milyen csinosan és alkalomhoz illően vagy felöltözve. Ilyen ruhában szoktál otthon is főzni?” – kérdezte tőle Fördős Zé.

via GIPHY

“Nézd, ez egy nagyon praktikus darab, mert eléggé exkluzívnak néz ki, ellenben olyan, mint egy pizsama. Tehát nagyon-nagyon kényelmes, úgyhogy én szeretem az ilyen darabokat” – magyarázta a színésznő, miközben Hajdú Steve csak bólogatott, hogy ő is nagyon át tudja ezt érezni, és közben megjegyezte: ő élvezi a kilátást. 

Pizsamában főzött a Konyhafőnökben a fóbiás Eke Angéla

Amúgy egyből a sűrűjébe került, a törékeny színésznőnek – ahogy versenytársainak is – egy-egy fél disznó szolgál alapanyagul a Konyhafőnök VIP legutóbbi adásában. Angéla nagy hévvel vetette bele magát a munkába, mely közben elárulta Zének, hogy inkább dolgozik egy fél disznóval, mint nyers zöldségekkel.

Pizsamában főzött a Konyhafőnökben a fóbiás Eke Angéla

“Általában nem a mindennapi konyhámnak a része a zöldség. Jóformán semmilyen zöldséget nem fogyasztok nyersen. Nemhogy nem vagyok vegetáriánus, hanem anti-vegetáriánus vagyok. Éppen ezért még hozzájuk nyúlni is nehezen megy.” 

Pizsamában főzött a Konyhafőnökben a fóbiás Eke Angéla

Ám Eke Angi csak még több megdöbbentő részletet oszt meg furcsa szokásáról. “Fóbiám van. Nyerszöldség-fóbiám. Aminek szaftja van meg leve, mondjuk egy paradicsom, na az már para” – vallotta be a színésznő, aki egy terápiának fogja fel a versenyt, és igyekszik leküzdeni nyerszöldség-fóbiáját. 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top