Sztárok

Hódi Pamela őszintén a Nagy Duett-beli teljesítményéről: nem bizonyítani akartam

Miközben minden tévénéző pontosan tudja, hogy a Nagy Duett miről szól, Hódi Pamela énektudását mégis úgy kritizálták, mintha a koncertjére váltottak volna jegyet. Most ő maga is elmondja, mit gondol erről.

Soha nem állította, hogy tud énekelni, Hódi Pamela hangját ennek ellenére rengetegen kritizálták az első Nagy Duett előadás után. Talán azért, mert ezúttal a legtöbb amatőr versenyzőnek is van valamicske zenei képzettsége, és Pamela így kitűnik a tömegből. Viszont azt meg kell hagyni: remekül teljesített a színpadon és tényleg show-t csináltak Jollyval

Most a Kasza taxiban is elmesélte, hogy borzasztóan izgult, és a műsorra Rubint Rékával edzett, hogy bírja majd erővel a feladatokat. Bár Kasza Tibi viccesen megjegyezte, hogy akkor ezek szerint Rubint Réka-e Pamela énektanára, azt a zsűritag is elismerte, hogy a viccet félretéve, tényleg odatette magát a színpadon Hódi Pamela

“Ez a műsor az, ami arról szól, hogy százszázalékos amatőrt összetesznek egy profi énekessel. Én ezt tudom hozni, és az a baj, hogy én nem a nulláról indulok, hanem a mínusz ötvenről” – magyarázta a Nagy Duett versenyzője, aki szerint erről szól a műsor, ezért ülnek le a nézők a tévé elé. Mert, ha profi éneklésre vágynának, akkor koncertre mennének. Legalábbis Pamela magából kiindulva így tenne. 

Hódi Pamela őszintén a Nagy Duettes teljesítményéről: nem bizonyítani akartam

“Azért ülök le, hogy nevessek – folytatta. – Nem titok, hogy nem tudok énekelni.”

Mint kiderült, nemcsak a nézők, de Hódi Pamelát a lánya sem kényeztette el dicséretekkel. “Nagyon vártam, hogy hazaérjek, végre lement a gyomorfájásom meg minden. Mondom, Natika, életem szerelme, milyen volt anya, láttál? Jó volt anya, ügyes voltam? És erre azt mondta, hogy nem.”

Pedig Natika hozzászokott már az anyukája hangjához, és Pamela Tibiéknek is előadta, milyen altatódalt szokott énekelni otthon lefekvéskor a lányának. 

Hódi Pamela őszintén a Nagy Duettes teljesítményéről: nem bizonyítani akartam

Kasza Tibi megkérte, hogy énekeljen neki, és ha például sikerül kitartani egy Whitney Houston hangot, akkor beígért neki plusz egy pontot. Mivel ez sikerült, Tibi megjegyezte: Pamelával csak elhitették, hogy nem tud énekelni, és nincs hangja. “Nem elhitették velem, az emberek őszinték, ez van” – összegezte Hódi Pamela a helyzetet.

Amúgy, a Kasza taxis előadás után sokan megdicsérték Pamelát, és sokaknak szimpatikus lett, ami jólesett neki:

“Remélem, a negatív emberekhez is eljut, hogy tisztában vagyok azzal, hogy nem tudok énekelni, de a Nagy Duettet nem is azért vállaltam, mert azt gondoltam, hogy bizonyíthatok vagy cd-t adnék ki.”

Lentebb megnézheted a felvételt, és szavazhatsz, szerinted Hódi Pamela és Jolly párosa szimpatikusabb lett-e most? 

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top