Sztárok

Silány nyugdíjat kap Nagy Feró

Igazságtalannak tartja, hogy az 1989 előtti idő miatt ma alacsony a zenészek nyugdíja. Nagy Feró azért tartja magát szerencsésnek, mert hívják még fellépni, és a koncertezésből megél.

Az ős-Bikini és a Beatrice frontembere a Mokka vendége volt, ahol Demcsák Zsuzsával és Istenes Lászlóval a zenészek nyugdíjáról beszélgettek. A 71 éves Nagy Feró elmondta, hogy ő pontosan 42.600 forint kap minden hónapban. “Nekünk, zenészeknek nem számolták el az Országos Rendező Irodánál levont nyugdíjrészleteket (erről Hegedűs László és Bródy János is nyilatkozott nemrég). És ez elveszett” – mondta Feró, és hozzátette, hogy 35 év munkaviszonya volt, és hivatalosan 55 évesen ment nyugdíjba. 

Feró elmondta, hogy nem szeretné, ha bárki azt hinné, hogy panaszkodik, hiszen örül, hogy a Beatricével sokat koncertezik, és néha tévéműsorokban is szerepel (például az X-Faktor zsűritagja volt az első három évadban).
A Mokkában szereplő nyugdíjszakértő megjegyzi, hogy a zenészeknél az is nehéz, hogy igazából csak 1989 óta átlátható a keresetük.

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top