Sztárok

Sebestyén Balázst több millióval vágta át barátja

A Class FM-től a Rádió 1-hez igazolt Sebestyén Balázst sokként érte, hogy nem rendelkezik saját műsora nevével és arculatával. Most kiderült, ki előzte be a szabadalmi hivatalnál.

Vadon Jani, Rákóczi Ferenc és Sebestyén Balázs viharos körülmények között váltak el a Class FM-től tavaly decemberben. A műsorvezetők szerint utolsó havi gázsijukat ki se fizette a csatorna. “Nem indokolták meg, mert nem is lehet őket elérni” – mondta erről Sebestyén Balázs. Sokáig az is kétséges volt, folytatódhat-e egyáltalán műsoruk, ami az ország leghallgatottabb reggeli beszélgetős show-ja volt. Azóta persze a Reggeli Show a Rádió 1-en népszerűbb, mint valaha.

 

A Morning Show nevet azonban nem használhatják, mert mint a szakításkor kiderült, ennek jogai a Class FM-nél vannak. Sebestyénék vállalkozóként készítették a műsort, tehát az arculat nem lett volna automatikusan a rádióé. Balázs még 2010-ben megpróbálta levédetni a nevet és a logót, ám nem járt sikerrel, a szabadalmi hivatalban elutasították. Épp ezért érthetetlen, hogy négy évvel később hogyan tudta mindössze 78.400 forintért levédetni Balázs egykori üzlettársa és barátja. A Blikk úgy tudja, egy ilyen brand több tízmilliós értéket képvisel.

Balázs persze nem hagyta a fentieket szó nélkül. “Emberileg és érzelmileg (…) hatalmas csalódás volt, hogy egy barátnak hitt ember ezt tette. De én hiszek abban, hogy az ilyen dolgokat az élet mindig rendezi, igazságot szolgáltat” – mondta a Blikknek. Hozzátette, a pénz miatt már nem fáj a feje, de a biztonság kedvéért kérvényezték a védjegy törlését.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top