Sztárok

Tóth Vera az amerikai terveiről: kellett áldozatokat hozni, de megérte

Hosszabb időt tölt az Egyesült Államokban Tóth Vera, aki nem egyedül vágott bele a kalandba, hanem régi barátjával, Mujahid Zolival. Kiderült, hogy azért ez áldozattal is járt.

Nemrégiben Tóth Vera egy rövid kis videóüzenetet küldött a rajongóinak, mellette Mujahid Zoli és a háttérben a Gran Canyon. “Eszméletlen nagy tériszonyom van” – vallotta be, de a félelmét legyőzte, amikor végigsétált a kanyon felett lebegő üveghídon. 

Sok képet gyűjtöttünk össze a galériánkban is, ami csak a töredéke annak, amit eddig Tóth Veráék megosztottak az amerikai utazásukról. “A Megasztár óta vagyunk jó barátok, és gondoltuk, erre az útra együtt vállalkozunk” – mesélte Mujahid Zoli, aki korábban már dolgozott Los Angelesben

Megnézem
Összes kép (1)

Közel egy hónaposra tervezték az utazást, miután Los Angelesben élő barátai régóta hívják Verát, hogy látogassa meg őket. Ez persze nem jelenti azt, hogy a barátok szervezik a programokat. “Önállóak vagyunk, béreltünk autót. Mindketten kényelmes emberek vagyunk” – folytatták egymás szavába vágva a FEM3Cafénak. “A hazaút időpontja az egyetlen biztos pontja a kirándulásnak. Tervezzük, hogy megyünk még San Franciscóba és Nappa-völgybe.”

Los Angelesben is szeretnének még egy kis időt tölteni, mielőtt hazajönnek, mert az első napok után úgy érzik, van ott még látnivaló. 

Megnézem
Összes kép (1)

“Kellett áldozatokat hozni, lemondtunk pár fellépést, de megérte” – meséltek egyetértésben arról, hogyan sikerült az elfoglaltságaik mellett ilyen hosszú időre elutazni. Berki Krisztián viccesen megjegyezte, hogy Las Vegasban talán tudják pótolni az anyagi kiesést, ha jól taktikáznak. “Eddig 50 dollárt tapsoltunk el” – ismerte Vera, aki kirobbanó formában van az amerikai képeken

Tóth Vera az amerikai terveiről: kellett áldozatokat hozni, de megérte

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top