Sztárok

Meghalt Chuck Berry

90 éves korában meghalt Chuck Berry amerikai gitáros, énekes, a rock and roll meghatározó figurája.

Chuck Berry halálhírét a BBC közölte, a missouri rendőrségre hivatkozva. Az idős zenészhez először mentőt hívtak St. Charles-i házába, ahol egy élettelen embert találtak. Elkezdték az újraélesztést, de nem jártak sikerrel.

Meghalt Chuck Berry

Chuck Berry 1926-ban született St. Louisban

Charles Edward Anderson Berry Sr. néven. Chuck Berry az amerikai St. Louisban nőtt fel, egy gazdagabb feketék lakta városrészben. Már kiskorában megismerkedett a zenével, középiskolásként barátaival klubokban léptek fel. Érettségi előtt fegyveres rablásért őrizetbe vették 1944-ben Kansas Cityben. 10 évet kapott, de jó magaviselet miatt nem sokkal 21. Születésnapja előtt szabadult.

1948 és 1955 között fotózott,

fodrászkodott, autógyári munkás is volt

és a zenéléssel is próbálkozott: főleg Charlie Christian és Carl Hogan gitárjátéka volt rá hatással. ’55-ben találkozott Muddy Watersszel, aki bemutatta több producernek és kiadónak az Ida Mae című szerzeményét, mely később Maybellene címen lett sláger. Ezzel a számmal Chuck Berry volt az első fekete előadóművész, akinek sikerült betörnie a popzene piacára. Az 1957-es School Daysszel a lázadó tinédzserek egyik “alapművét” tette le az asztalra.

Chuck Berry nagy újítása volt

az akkor még senki másra sem jellemző gitárstílus: Rövid, gyors riffeket játszott változatos stílusban, amivel megtörte az addigi zene harmonikus voltát. Dalaiban a tinédzserekhez szólt, az ő életüket leginkább érintő problémákat feszegette egyszerű és kifejező szavakkal.

1957-től rengeteg koncertet adott. Turnézott Buddy Hollyval és Jerry Lee Lewisszal is. 1958-ban egy kiskorú megrontása miatt 3 évre ítélte a bíróság.

 

A börtönben élte meg dalainak világhírét, kiábrándult a zeneiparból, az 1960-as évek közepétől magányos zenészként járta a világot. 1984-ben kapott Grammy-életműdíjat, és az elsők közt iktatták be a Rock and Roll hírességek csarnokába is 1986-ban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top