Sztárok

Zalatnay Cini filmet szeretne az életéről

Cini bakancslistáján hosszú évek óta szerepel egy megvalósításra váró tétel, hogy mozgalmas életét filmre vigyék. Minderre az idei év tökéletes lenne, hiszen most lesz 70 éves és 55 éve ragadott először mikrofont.

Hiába azonban a vágyakozás és Zalatnay Cini botrányoktól sem mentes életútja, egyelőre nem tapossák egymás sarkát a filmben fantáziát látó pénzügyi befektetők, ezért Cini egy tévésorozat ötletét sem veti el. “Nyilván a nagyjátékfilm lenne a legjobb, azonban óriási költségvetése van. A dokumentumfilm olcsóbb, de nekem az túl komoly. Aztán felmerült, hogy úgyis olyan dolgokon mentem keresztül, akár egy szappanopera-szereplő, így el tudnám képzelni, hogy tévésorozatként lássam vi­szont az életemet valamelyik tévécsatornán – kezdte az énekesnő. – Le­het, hogy nem akkora durranás elsőre, de nem is olyan magas a költsége. Nyugaton ez már bevált, bevett szokás: megcsinálnak egy tévésorozatot, és ha nagyon jól sikerül, akkor összeraknak belőle egy nagyfilmet, úgyhogy ez a film egyelőre a tervezés fázisáig jutott csak” – magyarázta Zalatnay Sarolta a Borsnak.

Korábban már elindult valami, de valószínűleg nem volt rá elég pénz. “Valamikor korábban már volt egy forgatókönyvem is. Még Koltay Gáborral is beszéltem. El is indult akkor valami, de aztán megállt az egész. Valószínű, ott is a pénzügyi befektetőkkel volt a gond. Én meg erre már kevés vagyok, olyan szempontból, hogy nem tudok, és nem is akarok semmilyen pénzügyi dolgokkal foglalkozni” – mondta Zalatnay Cini.

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top