Sztárok

Koós János: műtöttek, de már jól vagyok

Sok a fellépése, és vállműtéte ellenére egyet sem mondott le, de inkább otthon piheni ki a turnézás fáradalmait Koós János. Fülei házát eladta, azt mondja, mióta Bajor Imre meghalt, egyébként sem köti oda sok minden.

Azt írja a Bors, hogy a 79 éves Koós János néhány hete komoly operáción esett át, mivel Klapka György január 20-i temetése után a kertjében hanyatt vágódott, és kificamodott a bal válla. “Nagyon hideg volt akkor. A kertből a házba mentem volna be, de rögtön az első lépcsőfokra fellépve megcsúsztam, és elestem. Még jó, hogy nem feljebbről zuhantam vissza. Műtöttek, de már jól vagyok. Fáj még ugyan a vállam, de szombaton is felléptem már” – mesélte lapnak Koós, és hozzátette, hogy mindezek ellenére jókedvű, és az előadásait is megtartja, rendre turnézik, előfordul, hogy több hetet is vidéken tölt.

Koós arról is mesélt a Borsnak, hogy 2016 év végén eladta fülei nyaralóját. “Ahogy az ember felett szállnak el az évek, de a munkája nem csökken, már egyre jobban megválogatja, hogy mivel tölti az idejét. Én most már inkább ülök a fotelemben, mintsem lemenjek Fülére. Nem tudok, és nem is akarok már úgy ugrálni, mint régen, és Bajor Imi sincs már ott.

Szilágyi János is árulja a fülei házát, nekem sem volt okom maradni – magyarázta. – Nehéz volt megválnom tőle, de tényleg értelmetlen lett volna tovább megtartanom. Sok szép nyarunk volt ott. Kiszakadva a főváros forgatagából, Füle egy egészen más világ. Reggel harangszóra ébredtünk, aztán megreggeliztünk, megkávéztunk a teraszon. Aztán jött az Imi, köhécselt kicsit a kapuban, és én máris tudtam, indulni kell. A szertartás mindig ugyanaz volt, elmentünk a közértbe bevásárolni, aztán a presszóba meginni egy fröccsöt, aztán haza.” Koós elmondta, hogy azért a Balatonhoz még mindig ragaszkodik, a hajója a balatonfüredi kikötőben áll. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top