Sztárok

A vérében volt a luxus – 125 éve halt meg Louis Vuitton

Egy isten háta mögötti francia faluból indult világhódító útjára a táskagyáros, akinek a neve mára egyet jelent a fényűzéssel. Kvízünkben mindent kikérdezünk róla és a márkáról is.

125 éve ezen a napon jókora veszteség érte a divatvilágot, ekkor hunyt el ugyanis Louis Vuitton utazóláda- és táskakészítő iparosmester. Akármekkora is volt azonban ez a veszteség, azt szerencsére nem lehet mondani, hogy a legenda rövid földi pályafutás után vagy befejezetlen életművel a háta mögött távozott volna az élők sorából: 70 év alatt egy apró falu szülöttéből világszerte ismert, uralkodóknak és hírességeknek dolgozó üzletemberré vált, aki halála napjáig aktív maradt, ráadásul az öröksége miatt sem kellett aggódnia, mert tudhatta, hogy Georges fia továbbviszi a boltot.

Ha pedig azt is hozzávesszük, hogy a fiú és a későbbi utódok hova juttatták el a vállalkozást, végképp csak azt mondhatjuk, hogy Louis Vuittonénál teljesebb életet aligha kívánhat magának az ember, hiszen neve fogalommá, cége pedig a luxusipar egyik legnagyobbjává vált. A páratlan pályafutást az évforduló alkalmából egy LV-kvízzel ünnepeljük, amelyben az alapító életére és hagyatékára vonatkozó kérdések egyaránt helyet kaptak.

Még több Louis Vuitton az NLC-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top