Sztárok

Gregor Bernadett elmondta, hol szórják szét a hamvait

Számvetést készített, és úgy véli, jót tesz neki a kor. Gregor Bernadett elmondta, hogy egy gyerekkori emlékének köszönhetően már megvan, hogy mit szeretne, halála után hol szórják szét a hamvait.

2016. május 1-jén ünnepelte 44. születésnapját Gregor Bernadett. A színésznő a Hot! magazinnak arról beszélt, hogy szerinte ő az a típusú nő, akinek jót tesz a kor, az idő múlása. “Hiába voltam tizenöt évvel ezelőtt hamvasabb, mert nem sugároztam magamból akkor még azt a belső harmóniát, amit most” – mondta, és hozzátette, hogy ennyi idősen már úgy érzi, hogy nincs ideje felesleges dolgokkal foglalkozni. 

Gregor Bernadett elmondta, hol szórják szét a hamvait

“A negyven olyan szám, ami után nem tudhatod, hogy nem a B oldal forog-e már – mondta. – Rájöttem, és ki is merem mondani, hogy igenis félek attól, hogy nemsokára kopogtat a változókor. Ha feszültebb vagyok a kelleténél, mert ilyen azért előfordul, néha megijedek, és az jut eszembe, hogy talán már el is ért.”

Elmondta, hogy figyel az egészségére, és szeret jógázni, mert jóga közben képes kiüríteni az elméjét. Sőt, a mozgás az alakjának is jót tesz, bár tavaly nyáron Gregor már egyszer elmondta, melyik gyökértől néz ki ilyen jól

Gregor Bernadett elmondta, hol szórják szét a hamvait

A színésznő a lapnak felhozta egy gyerekkori emlékét, mikor is a szüleivel a Vas megyei Bozsokban jártak. “Bozsok összeköti a felnőttkoromat a gyermekkorommal. Annyira belém ivódott az a hely az erdővel, a kis patakkal, a kastéllyal, hogy szinte érzem az otthoni illatokat most is. Jobban otthonomnak érzem, mint a fővárosi lakásomat vagy Szegedet, ahol felnőttem, ezért mondtam is néhány éve a családomnak, hogy ha egyszer elmegyek, azt szeretném, ha itt szórnák szét a hamvaimat.”

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top