Sztárok

Donald Trump személyesen tüntette ki Fásy Ádámot

Fásy Ádám annyira örül annak, hogy péntektől Donald Trump az Amerikai Egyesült Államok elnöke, mintha valamit profitálna ebből. A mulatósherceg régóta ismeri Trumpot, a kilencvenes években még mulatoztak is együtt.

Azt mondta az ATV-nek Fásy Ádám, hogy: “15 évig én rendeztem a Miss Universe magyarországi fordulóját, miután megvásároltam az ehhez szükséges licencet. A világszépségverseny tulajdonosa Donald Trump volt, aki azzal tette naggyá ezt az eseménysorozatot, hogy egy erős karitatív szellemmel vette körül.” Fásy hozzátette, hogy ő biza mindig időben befizette a licencdíjat. 

A lap megjegyzi, hogy az évente csaknem 100 ország részvételével zajló 30 napos eseménysorozat apropóján a magyar versenyért felelős Fásy rendszeresen találkozott az USA péntektől regnáló elnökével, aki olykor még privát partijaira is meghívta. “A pazar lakomákon fesztelen légkör uralkodott” – emlékszik vissza a mulatósherceg, de hozzáteszi, hogy minden meghívott a házastársával érkezett, és fel sem merült senkiben, hogy “egyszer csak eldurvulhat a helyzet

Anno Fásy Ádám már elmondta, hogy miként smúzolt Donald Trumppal, most pedig azt is elmesélte, hogy egy nagyon egyszerű, nem fennhéjázó, közvetlen embernek tartja, sőt tapasztalata szerint nem vagyoni vagy társadalmi helyzete alapján közelíti meg az embereket. “Engem is, noha egy kis ország képviselője voltam, ugyanolyan tisztelettel fogadtak, mint a legnagyobb sztárokat” – jegyezte meg, és elmondta, hogy a Miss Universe-en részt vevő országok csapatait aszerint is osztályozták, hogy milyen karitatív tevékenységet végeztek hazájukban, s erről egy-egy videó alapján győződtek meg a szervezők. Az év mecénása díjat a magyar versenyigazgató azzal érdemelte ki, hogy karitatív vonatukkal 100 ezer játékot vittek salgótarjáni rászoruló gyerekeknek. Trump ragaszkodott hozzá, hogy személyesen adja át az elismerést Fásy Ádámnak, aki az üzletember személyes gratulációját élete egyik legkellemesebb élményének tartja.

Fásy azt is közölte, hogy büszke rá, hogy másfél éve, amikor Trump bejelentette indulását az amerikai elnökválasztáson, Magyarországon elsőként jósolta meg győzelmét.

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top