Sztárok

5 év után ezért szakított Nádai Anikó a párjával

Közös közleményben tudatta a szakításról szóló hírt az RTL Klub műsorvezetője és párja. Nádai Anikóék öt év után döntöttek, hogy véget vetnek kapcsolatuknak.

Szakított párjával az RTL Klub műsorvezetője. Nádai Anikó és párja, Kovács Dániel Richárd sokévnyi együttélés után úgy döntöttek, különválnak útjaik. Nádai Anikó a nyáron még arról beszélt, nem lesz nagy lakodalmuk, mára azt is tudni lehet, miért. A váratlan fordulatról és arról, a jövőben hogyan tovább, közösen kiadott közleményükben nyilatkoztak.

“Lassan öt év boldog együttlét után úgy döntöttünk, hogy különköltözünk. Ezt a közös döntést a legnagyobb szeretetben, tiszteletben és egyetértésben hoztuk meg, amiben semmilyen formában nem játszott szerepet harmadik személy jelenléte. Ugyanakkor egy életre összeköt bennünket csodálatos gyermekünk, akit mindennél jobban szeretünk, és továbbra is közösen fogjuk nevelni. Olyan minőségű szeretetet és törődést szeretnénk neki nyújtani, amelyet csak kiegyensúlyozott szülőktől kaphat egy gyermek.

Magánéletünk ezen részéről a továbbiakban semmilyen formában nem szeretnénk nyilatkozni vagy többet mondani sem most, sem a jövőben, kérünk mindenkit, hogy ezt fogadják el.

Köszönjük!

Nádai Anikó & Kovács Dániel Richárd

Hát ennyi.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top