Sztárok

8 celebesküvő, amivel tele lesz a bulvársajtó 2017-ben

A celebesküvőket ritkán jelentik be az előző év végén, de ha meg akarjuk jósolni a következő év nagy eseményeit, elég csak az eljegyzési hírekre figyelnünk. Mi is ezt tettük, amikor összeszedtük, jó eséllyel kik mondhatják ki egymásnak a boldogító igent 2017-ben.

Debreczeni Zita és Gianni

A modellből lett fotós és étteremtulajdonos kedvese láthatóan boldogok együtt, és mivel már két éve együtt vannak, eljött az ideje, hogy a kapcsolat házassággá fejlődjön. A lánykérésre idén novemberben került sor, és Zita az Instagramján mutatta meg az eljegyzési gyűrűjét. Úgy tudni, a pár a régimódi esküvők lelkes híve, vagyis templomban is kimondják majd a boldogító igent, de nem kizárt egy tengerparti ceremónia sem.

 

Ricky Martin és Jwan Yosef

Ricky Martin nem aprózta el, és először nagy nyilvánosság előtt, Ellen DeGeneres show-jában mesélt arról, hogy megtörtént az eljegyzése barátjával, Jwan Yoseffel. Martin éneklés melletti hobbija a műgyűjtés, és így találkozott művész barátjával, akinek a műveiből szeretett volna vásárolni, ám végül jóval több lett a dologból egy sima tranzakciónál. Yosef szíriai kurd, aki nagyon sokáig élt Svédországban.

8 celebesküvő, amivel teli lesz a bulvársajtó 2017-ben

Gájer Bálint és Ötvös Brigitta

Frank Sinatra magyarországi helytartója, Gájer Bálint és szépségkirálynő kedvese, Ötvös Brigitta már tavaly februárban azzal vezette félre a sajtót, hogy megjelentek az Esküvő kiállításon, de ez akkor még csak vaklármának bizonyult. Azóta ugyan voltak hullámvölgyeik, de idén ősszel végleg győzött a szerelem, és egy romantikus vidéki kiruccanás keretében az énekes megkérte párja kezét, aki boldogan igent mondott. Jövőre jöhet a lakodalom!

 

Pippa Middleton és James Matthews

Az idei nyár egyik legnagyobb híre volt, hogy Katalin hercegnő gyönyörű tesóját, Pippa Middletont eljegyezte a barátja, a bankár James Matthews. A fiú a tradíciókra figyelve először a lány apjától kért engedélyt, majd utána az angol vidéken, romantikus körülmények között húzta Pippa ujjára a gyűrűt. Kettejük esküvője könnyen a 2017-es év egyik nagy társasági és bulváreseménye lehet, bár születtek arról pletykák, hogy Matthews meggondolta magát, és nem szeretne világraszóló lagzit, csak valami szerényebbet. Mármint az ő szintjén szerényebbet, ami nekünk még mindig lazán az álomesküvő kategória.

8 celebesküvő, amivel teli lesz a bulvársajtó 2017-ben

Berki Krisztián és Hódi Pamela

Berki Krisztián és Hódi Pamela története az Édes élet című műsorfolyamnak köszönhetően nyitott könyvnek számít, legalábbis annyira, amennyire a műsor szerkesztői azt engedik. Bár régóta együtt vannak, és a közös gyerek is régóta ott figyel, csak idén ősszel történt meg a lánykérés. Berki csak a gyűrűt fizette saját zsebből, a hetedhét országra szóló, országos eseménnyé emelt lakodalmát inkább kifizettetné szponzorokkal. A lagzi elvileg jövő nyáron lesz, de Berki már felvetette a halasztás lehetőségét, aminek ötletéért Pamela nem igazán lelkesedett.

 

Amanda Seyfried és Thomas Sadoski

Az ősz elején nagyot robbant a hír, hogy Amanda Seyfried alig félévnyi együtt járás után igent mondott a szintén színész Thomas Sadoski lánykérésére. A páros egy színdarabban játszott együtt, akkor gabalyodtak egymásba, és olyan iramban haladnak, hogy a Mamma Mia színésznőjét november végén már kerekedő pocakkal, terhesen kapták le a fotósok.

 

Weisz Fanni és Hajmásy Péter

Weisz Fanni és párja, Hajmásy Péter nem verte nagydobra az eljegyzést, novemberben beszéltek róla először, de maga az esemény még hónapokkal korábban történt. Fanni és Péter már több mint négy éve együtt vannak, de a kapcsolatuk mégis csak nemrégiben kavart nagy vihart Weisz családjában: nincsenek odáig a fiúért, és úgy hiszik, teljesen az irányítása alá vonta a lányt. A családi drámáról – Weisz Fanni nem nagyon beszél a hazaiakkal – mostanában kellemetlenül sokat cikkezik a sajtó, de bízunk benne, hogy az esküvő idejére szent lesz a béke.

 

Brie Larson és Alex Greenwald

Brie Larsonnak nagyon jó éve volt. Év elején kapásból megkapta az Oscart A szoba főszerepéért, beválasztották szuperhősnek a Marvel-univerzumba, és eljátszotta a főszerepet a jövőre bemutatásra kerülő új King Kong filmben. E rengeteg program mellé még egy lánykérés is belefért március folyamán Tokióban. Larson már két éve együtt van nála tíz évvel idősebb zenész barátjával, és ha idén nem is fért bele az idejükbe az esküvő, jövőre már nem kerülhetik el a sorsukat.

8 celebesküvő, amivel teli lesz a bulvársajtó 2017-ben

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top