nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Sztárok
Nótár Mary elvetélt, LL Junior komoly vádakkal illette

Nótár Mary elvetélt, LL Junior komoly vádakkal illette

Nótár Mary szomorú hírt közölt a Facebook-oldalán, ezután meglepő dolog történt, LL Junior komoly vádakkal illette az énekesnőt egy élő videóban.
NLCafé
f Ajánlom

Nótár Mary megrázó képet töltött fel a hivatalos Facebook oldalára, amin egy mécses és egy aranytábla látható. Ez áll rajta:  “Az én kis angyalkám 2016”. Az énekesnő így tudatta, hogy elveszítette a kisbabáját.

Nem sokkal ezután LL Junior élő videóban üzent az énekesnőnek, de nem azt mondta, amit ilyenkor szokás. Durva vádakkal illette őt, mint elmondta, szerinte nem is volt terhes, csak úgy tett.

Nótár Mary szintén élő videóban válaszolt a vádakra és a Blikknek is nyilatkozott.  “Minden, amit elmondtam, igaz” – mondta a lapnak az énekesnő, aki meglepődött Junior videóján. Azt mondta: nem érti, miért volt erre szükség, sőt, szerinte ez nem is Junior ötlete volt, egyszerűen csak a kezébe adták, mit kell mondania. “Sajnálom, hogy idáig fajult, ennyire méltatlanul kell történnie, de nem én kezdeményeztem.  Sajnálom, hogy a szüleim, családom, szeretteim ennek vannak kitéve. Én nem akartam ezt, de nem fogom hagyni, hogy sárba tiporjanak. Valóban elvetéltem, de nem ma, hanem több, mint egy hónappal ezelőtt. A történtek miatt kéthetente járok pszichiáterhez, és csak most volt annyi lelki erőm, hogy kitegyem ezt a képet” – mondta. A lap kereste LL Juniort is, de lapzártáig nem érték el.

 

 

Megosztás Facebookon