Sztárok

Caramel nagy elhatározásra jutott

Caramel arról mesélt, hogy az apaság teljesen megváltoztatta az életét és, hogy Szilviivel úgy érzik, hamarosan itt az idő, hogy még egy kisbabájuk szülessen.

Caramel arról beszélt, hogy a kislánya születése megerősítette a párkapcsolatát. “Sejtettem, hogy jó dolog apának lenni, de hogy ennyi boldogsággal jár, azt nem képzeltem” – mondta a Blikknek, és azt is elárulta, hogy szeretnének kistestvért Sophie-nak.

“Igyekszem úgy alakítani a munkám, hogy az év egyik felét mindig a családommal töltsem, hiszen szeretném látni, ahogyan felcseperedik, fejlődik. Nehéz megtalálni az egyensúlyt és a harmóniát, de szerencsésnek mondhatom magam, hogy az én életemben ez ilyen remekül sikerült. Mindenképpen szeretnénk bővíteni a családot, és talán két éven belül meg is valósulhat az álmunk, és ha a tendencia folytatódik, akkor még a mostaninál is szorosabb kötelék köt majd minket össze Szilvivel. Minimum szeretnénk még egy gyereket, de még az is megeshet, hogy igazi nagycsalád leszünk a jövőben”  nyilatkozta Caramel.

Caramel szerint jöhet a második baba

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top