Sztárok

Dér Heni végre megkapta a diplomáját

Talán sokan nem tudják Dér Heniről, de ő a végzettsége szerint nem más, mint politológus. Már régebben diplomázott, de csak most vehette át a dokumentumot.

Dér Heni nem tervezi, hogy politikai babérokra tör, és a hazai helyzetről sem szeretne állást foglalni, azért választotta a politológiát, hogy képviselni tudja a határon túli magyarok érdekeit. Egyébként már régebben diplomázott, de mivel a Szerbiában megszerzett angol nyelvvizsgáját nem fogadták el, a felsőfokú szerb mellé angolból is újra vizsgáznia kellett, erre pedig nemrég került sor.

A politológiából szerzett diplomája már a második, az elsőt Kommunikáció–média szakon szerezte, munka mellett diplomázott. Úgy érzi, második alkalommal jobban odatette magát. “Érdekes, mert amikor jobban ráértem, kevesebb volt a lendület. Amikor le kellett volna ülni a könyvek mellé, mindig ragyogott a lakás, általában sikerült fontosabb dolgot találnom magamnak, még a takarítás is kedvemre valóbb volt. Amikor viszont a legnagyobb hajtás mellett csináltam a második diplomát, sokkal jobban odatettem magam. Aki azt mondja, hogy nincs rá ideje vagy energiája, az csak kifogást keres. A Sztárban sztár + 1 kicsiben a partneremnek, Zsófinak is mindig ezt mondom. Máris tervezem, hogy ha már úgyis benne vagyok a tanulásban, megszerzem angolból is a felsőfokú nyelvvizsgát” – mesélte a Blikknek a szuper formában lévő Dér Heni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top