Sztárok

Súlyosan megbetegedett Sebestyén Balázs

Nemcsak ő, hanem a felesége is elkapta a betegséget. Sebestyén Balázst egy olyan vírus vágta hanyatt, ami ellen manapság már oltják a gyerekeket.

A Morning Show kedd reggeli adásában derült ki, hogy súlyos betegség gyötri a műsorvezetőt. “A fürdőszoba padlóján fekszem” – üzente Sebestyén Balázs a hallgatóknak az adásban, ezek után Vadon Jani elmesélte, hogy műsorvezető-társa mégis mitől betegedhetett le a feleségével együtt. “Tegnap este együtt voltunk egy vendéglőben, ahol Balázs és Viki másfajta köretet kértek, és ebben lehetett a rotavírus” – közölte, és hozzátette, hogy Balázs és felesége azóta borzalmas hasmenéssel küzdenek.

Súlyosan megbetegedett Sebestyén Balázs

A keddi műsorban Abaházi Csaba helyettesítette Balázst, őt a Sing-Sing zenekarból is ismerhetjük, a kilencvenes években ez volt a legnagyobb slágerük:

A rotavírusról anno részletesen értekeztünk. A gyerekeket manapság beoltják ellene, mivel rájuk nézve halálos veszélyt is jelenthet, de a felnőtteknek is okoz pár nehéz napot, mivel kellemetlen kiszáradással jár együtt – és sok hányással, illetve hasmenéssel.

(via Blikk)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top