Sztárok

Az X-Faktor titkai: most minden kiderül

Megkezdődött az X-Faktor döntőseinek bemutatása. Mondhatnának, hogy hagyományos minden, de idén – 3 nappal a döntő előtt – csak 11 mentoráltat ismerünk meg. Most kiderül, hogyan megy tovább az RTL Klub műsora, rengeteg lesz a változás.

Most a legtöbben Petics Kristóf kizárására kíváncsiak, és arra, hogy lesz-e 12. énekes, vagy Puskás Peti két versenyzővel vág neki az X-Faktornak. Az RTL Klub nagyszabású sajtótájékoztatóján pedig minden kiderül. 

“A tartalmában megújult X-Faktor mindent vitt, a hosszú hétvége nézettségi adataiból kiderült: a műsor szombat és vasárnap is megnyerte a nézettségi versenyt” – kezdte Kolosi Péter, majd hozzátette, hogy így még nem láthattuk az X-Faktort, ahogyan idén a képernyőre kerül. Karácsonyig hét élő show lesz.

Az X-Faktor balhé után bemutatják a versenyzőket

Schiwert Takács László elmondta, hogy a kiesési rendszer változik, az első adásban már két versenyző búcsúzik majd: aki a legkevesebb szavazatot kapja az automatikusan, illetve két ember párbaja után a vesztes is távozik. 

“Így megy a műsor három hétig, vagyis hamar befejeződik a versenynek ez a része. Applikációs szavazás lesz idén, de az alapdíjas sms is megmarad.”

Az X-Faktor titkai: most minden kiderül

Az X-Faktor csapat legújabb tagja pedig Kovács Dóra, aki a backstage háttérműsorát vezeti majd. 

“Ez óriási kihívás, megpróbálok ennek megfelelni” – mondta Dóri, akit egykor az Éjjel-nappal Budapestben ismerhettünk meg, majd nemrég a Nyerő Párosban szerepelt a párjával, Király Petivel

Mindezek után pedig az X-Faktor versenyzőinek bemutatása következett. Tóth Gabi és a lányok:

Minden versenyző izgult, közben pedig a mentor elmondta: “Három karaktert akartam, három egyediséget, a mostani X-Faktorban pedig ilyenek vannak, akiket sokáig látunk majd a popszakmában.”

Miközben még mindenki ámult a versenyző gyönyörű szőke haján. Hihetetlen, hogy igazi.

Az X-Faktor titkai: most minden kiderül

Azért érdemes vetni egy pillantást Tóth Gabi dögös szettjére.  

Az X-Faktor titkai: most minden kiderül

Kicsit elterelte mindez a figyelmet Gáspár Laciékról. Pedig a mentor arról beszélt, hogy milyen nehezen választott, szíve szerint négy embert vitt volna az élő show-ba. 

Az X-Faktor titkai: most minden kiderül

Aztán jöttek ByeAlex mentoráltjai, és Istenes Bencének arról beszélt az énekes, hogy meggyőződése: közülük kerül ki a verseny győztese is. (Tóth Gabi bekiabálásából azért arra lehet következtetni, hogy ezt a versenyt a mentorok komolyan veszik:) 

Az X-Faktor titkai: most minden kiderül

ByeAlex fogszabályzója amúgy nagyon menő, sokan odavannak érte. De ugorjunk is arra, amire már nagyon vártunk, jön Puskás Peti a fiúkkal. 

Az X-Faktor titkai: most minden kiderül

Gergő egyszerű, átlagos srác, aki szeret énekelni. Az előadásával korábban mindenkit megható Dmitrij pedig elmondta, hogy kicsit nehéz volt neki, de már egészen jól beszél magyarul. Igazán nagyon aranyos, nem csoda, hogy mindenki mosolyog, miközben beszél. 

Bár mindenki arra számított, hogy ma kiderül, lesz-e harmadik mentoráltja Puskás Petinek, erről még nem beszélnek. Egyelőre ez a 11 ember száll ringbe az X-Faktorban

Az X-Faktor titkai: most minden kiderül

Csak egy apró megjegyzés: Puskás Peti nyakláncára többen tettek megjegyzést, egyesek szerint Gáspár Lacinak öltözött. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top