Sztárok

5 gyönyörű magyar nő, akiket már gyerekkorukban is imádtunk!

Hány olyan gyereksztár él ma, akiknek a huncut pofijára emlékszünk, de már a nevét sem tudjuk. Eltűntek a média süllyesztőjében.Vannak azonban olyanok is, akik velünk együtt nőttek fel, és még mindig meghatározó szerepet töltenek be, akár a tévé képernyőjén, akár más közszereplőként.

Úgy tűnik, a Kölyökidő lehetett a legjobb iskola, hiszen Szekeres Nóri, Czippán Anett és Acél Réka is ebből a műsorból indult.

Szekeres Nóra

10 éves kora van a médiában. Az ország a Kölyökidőből ismerte meg, de láthattuk még a Nekem 8 vagy éppen a Repeta műsorban is. Fiatalon lett édesanya, és mára már három gyermek büszke mamája. A TV2 Babavilág műsorát közel tíz éve vezeti.

5 gyönyörű magyar nő, akiket már gyerekkorukban is imádtunk! (X)

Acél Réka

Réka legendás gyerekfilmekkel kezdte. A világ legrosszabb gyereke és az Öcsi, a sztár után ő is a Kölyökidő emlékezetes szereplője lett. A közmédiában találta meg a helyét, a Főtér és a Deko TV háziasszonyként is láthattuk. Két gyermek édesanyja, és most már vágyik vissza a képernyőre.

5 gyönyörű magyar nő, akiket már gyerekkorukban is imádtunk! (X)

Czippán Anett

A harmadik kölyökidős. Az ő életében is meghatározó volt ez az időszak, hiszen a főiskola után a képernyőre vágyott vissza. A TV2 és a FEM3 csatorna magazinműsorait vezeti. Egy gyermek anyukája.

5 gyönyörű magyar nő, akiket már gyerekkorukban is imádtunk! (X)


Ullmann Mónika

Háromévesen ismerkedett meg a színjátszással. Első sikerét az Égigérő fű cserfes kislányaként aratta. Majd következett a Moncsicsi című slágere, amivel igazi kis közönségkedvenccé vált. Sok-sok film, színházi produkció van mögötte, de a magyar sorozatokban is rendszeresen szerepel. A Szomszédokban, a Barátok közt-ben és a Jóban Rosszban-ban láthattuk.

5 gyönyörű magyar nő, akiket már gyerekkorukban is imádtunk! (X)

Ábel Anita

Ő Mágenheim Julcsi, ez nem vitás. A Szomszédokkal örökre beírta magát a televíziózás történetébe. Az RTL Klub magazinműsorában és a TV2 műsoraiban is rendszeresen láthatjuk. A legújabb hírek szerint a Sztárban sztár új zsűritagjaként is kipróbálja magát hamarosan.

5 gyönyörű magyar nő, akiket már gyerekkorukban is imádtunk! (X)

Mentés

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top