Sztárok

György herceg és Charlotte hercegnő videója felrobbantotta a netet

Vilmos herceg és Katalin hercegné programja igazán sűrű a kanadai látogatás alatt, és már rengeteg jó kép készült róluk, mindannyian rég arra vártunk, hogy így lássuk Charlotte hercegnőt és a György herceget, mint a mostani képeken.

Igen, Katalin hercegné vörös ruhája is beszédtéma volt a kanadai úton, vagy éppen az, ahogy kagylókóstolás közben fintorgott. Borzasztó kedves, ahogy Vilmos herceg meg ő próbálnak a helyiekkel ismerkedni, és a sűrű programok ellenére is mosolyognak és csak mosolyognak. Tudom, most mondhatnánk, hogy nekik ez a dolguk, de nem is a párról akartam beszélni, hanem a gyerekeikről, akik ellopták a show-t a legutóbbi rendezvényen. 

Már a landolásnál elvarázsolt mindenkit György herceg, akkor gyakorlatilag a húgára alig figyeltünk fel, és alig vártuk, hogy végre olyan eseményre legyen hivatalos a hercegi pár, ahova  gyerekeikkel érkeznek. Most ez is megtörtént, és még jobban sikerült, mint reméltük. Charlotte hercegnő pedig ugyanolyan tündéri volt, mint a bátyja. 

Megnézem
Összes kép (1)

A kis hercegnő első hivatalos lépéseit is láthattuk, amikor “megtámadta” a nagy lufi szobrot. Katalin hercegné pedig éppen úgy viselkedett, mint bármelyik anyuka tette volna: szórkoztatta, ahogyan a gyerekei felfedezik a játszótérnek kialakított kertet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top