nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Sztárok
Szinetár Dóra a házasságáról vallott

Szinetár Dóra a házasságáról vallott

Szinetár Dóra a válásairól és a házasságairól beszélt. Szerinte először önmagunkat kell megtalálnunk ahhoz, hogy aztán megtaláljuk, akit nekünk találtak ki...
NLCafé
f Ajánlom

Szinetár Dóra, bár túl van két váláson, de 19 éves kora óta szinte folyamatosan férjnél van. A Nők Lapjának elmondta, szerinte jobb elvált, de boldog kapcsolatban élő szülők gyerekének lenni, mint egy megromlott házasságban nézni, hogy apu meg anyu utálják egymást. “Amikor férjhez mentem valakihez, egészen addig, amíg a felesége voltam, vállaltam mindenestül. Egymásnak sose hazudtunk,  felvállaltuk azt is, amikor már nagy volt a gáz” – mondta a színésznő.

Szinetár Dóra arról is beszélt, hogy Makranczi Zalánnal akkor ismerkedett meg, amikor éppen kezdett magával tisztába kerülni. “Mélységesen hiszek abban, hogy létezik olyan, hogy két ember megtalálja egymást, és boldogan él, míg meg nem hal. Abban is hiszek, hogyha nem is elsőre, de az ember megtalálja azt, akit neki találtak ki. Feltéve, ha egyedül, önmaga társaságában is jó állapotban van, és boldog életre képes” – vallja a színésznő.

Szinetár Dóra a házasságáról vallott
Megosztás Facebookon