nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Sztárok
Nagy szerelem, 6 gyerek, hűtlenség – Jolie és Pitt útja a válásig

Nagy szerelem, 6 gyerek, hűtlenség – Jolie és Pitt útja a válásig

Együtt vészelték át azt az időszakot, amikor Angelina Jolie több súlyos operáción átesett. Hat gyermeket neveltek együtt, az esküvőt nem siették el, majd 10 évet vártak vele. Brad Pitt és Angelina volt Amerika álompárja, de ennek a mesének nem lett boldog a befejezése. A színésznő szeptember 20-án beadta a válókeresetet. A lapok már az egyik fél hűtlenségéről cikkeznek. 11 év történetét foglaltuk össze egy cikkben.
Balázs Enikő
Balázs Enikő
f Ajánlom

“A kapcsolatunk elején három napot sem adtunk volna magunknak. Brad imád pepecselni, én robbanékony vagyok. Ő mindent utolsó percben csinál, főleg a pakolást. Én három nappal az indulás előtt már szisztematikusan összerakom a gyerekek holmiját. Percről percre megtervezek mindent, ő viszont mindent halogat.” – így indult a kapcsolatuk, Angelina Jolie bevallása szerint. Aztán szépen és inkább gyorsan, mint lassan, összecsiszolódtak. Hat gyermek, visszatérő veszekedések, egy korábban tönkrement házasság és súlyos operációk. Ilyen volt Angelina Jolie és Brad Pitt kapcsolata.

A válásról Angelina Jolie már döntött. A válókereseti papírok is nyilvánosak. Bár a házaspár sajtósai határozottan elutasítják, hogy a kapcsolat egy harmadik miatt ment tönkre, a lapok szeptember 21-én már arról cikkeztek, hogy Brad Pittnek viszonya volt Marion Cotillard francia színésznővel. Ha ez igaz, akkor jelenleg egyetlen ember van, aki tudja, hogy mit érez Jolie. Ő pedig Jennifer Aniston…

Ilyen volt Brad Pitt és Angelina Jolie házassága

Olvass még Angelina Jolie-ról és Brad Pittről az NLCafén:

Megosztás Facebookon