Sztárok

Majka: Kozsóval csak kiesni lehet

Kozso egyik dalát, a Ne sírj!-t adta elő Kefír a Sztárban sztár legutóbbi adásában. Az előre borítékolható volt, hogy Kozso érzékeny személyisége és megosztó zenéje megannyi poénra ad majd okot a műsor zsűrijének.

Kozso maga is jelen volt a műsor felvételén. Éppen ezért a Sztárban sztár zsűritagjai próbálták visszafogni magukat, és minden erejükkel igyekeztek megtalálni a lehető legkíméletesebb szavakat, ennek ellenére mégis elhangzott néhány csípős megjegyzés – írja a Bors. “Tulajdonképpen semmit nem váltott ki belőlem Kefír produkciója, és nem azért, mert nem volt jó. Igenis jó volt. A helyzet az, hogy Kozsóval másodjára esnek ki ebből a műsorból, először Feke Pál, most pedig Kefír. Nem akarom Kozsót bántani, mert emberileg szeretem, jó arcnak tartom, a beszólogatások sem kifejezetten neki szóltak. Ez egy ilyen műsor, itt folyamatosan poénkodunk, zsűriként egymást sem kíméljük. Sajnálom, ha megbántottam ezzel” – mondta Majka.

Majka: Kozsóval csak kiesni lehet

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top