Sztárok

Majka romantikus képét széttrollkodták

Egy régi képet posztolt Majka a közösségi oldalán, amihez rengetegen hozzászóltak. Némelyiket egészen meglepő olvasni.

Szerintünk ez a poszt romantikus, bárki bármit is gondol. Majka egy régi közös képpel nosztalgiázott nemrég. A fotó 7 éve, az Ezek megőrültek forgatásán készült. “7 éve lassan, hogy megismertem Hajnit:)) Ma kidobta a facebook ezt a képet:)) Ki gondolta volna akkor, hogy két gyerekünk lesz:))” – írta a Dundikával közös képhez, amelyen Tóth Gabi is látható.

Voltak, akik gratuláltak, mások szerint már látszott akkor is, hogy nem közömbösek egymás iránt. Főleg, amikor Majka  kenegette vazelinnel a versenyzőt. Amúgy akkor az ominózus kérdés úgy hangzott: “Feltenném a kérdést, ami reggel óta foglalkoztat, kenhetlek-e vazelinnel?”

Majka romantikus képét széttrollkodták

Állítólag ez a pillanat volt, amikor az egyik hozzászóló már tudta, hogy Majkának és Dundikának két gyereke lesz, mert annyira látszott rajtuk, hogy összeillő pár.

Majka romantikus képét széttrollkodták

Mások próbáltak viccelődni azzal, hogy hol jár tulajdonképpen Majka keze, de az igazság az, hogy ez a vicc is túlment egy határon, és inkább Tóth Gabi mellméretére szóltak be, mások a hajára, a külsejére, a testsúlyára, amit nem igazán értettünk.

Majka romantikus képét széttrollkodták

Aztán egyesek egy picit még ennél is tovább mentek, szintén Tóth Gabira tettek megjegyzéseket, és a hozzászólók igyekeztek egymást helyretenni.

Majka romantikus képét széttrollkodták

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top