Sztárok

A nővére vitte el a balhét Kefir helyett

Kefir hamarosan debütál a Sztárban Sztár harmadik szériájában. A nővérével nyilatkoztak a kapcsolatukról...

Bár gyerekkorukban sokat veszekedtek, Kefir és a nővére még ma is remek kapcsolatot ápolnak. Kecskés Timea sokat falazott az öccsének, például, amikor Kefir elkötötte a szüleik autóját, ő magára vállalta a tettet, mivel neki már volt jogosítványa, és így kisebb balhé lett belőle. Mindent megosztottak egymással, a V-Tech egyik legnagyobb slágere, az Éjfél után is kettőjük szerelmi csalódásaiból született, ugyanis még az is egyszerre érte őket. A duettet is közösen énekelték.

Kecskés Timi egyébként musicalszínésznő, invitálta is a bátyját néhány castingra, de saját elmondása szerint Kefir sem táncolni, sem pedig színészkedni nem tud. A Sztárban Sztárban lesz lehetősége a fejlődésre, ugyanis ott biztosan nem lesz elég a jó énekhang. Kíváncsian várjuk, hogy Kefir melyik sztár bőrébe bújik először a vasárnap este kezdődő műsorban. Addig is, itt a videó a Red Carpet által készített interjúról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top