nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Sztárok
Rendbehozta házasságát Lilu és férje

Rendbehozta házasságát Lilu és férje

A Bors úgy tudja, hogy Lilunak és férjének sikerült rendbe hozniuk a házasságukat.
NLCafé
f Ajánlom

Bár sem Lilu, sem pedig férje nem erősítette meg, a Bors úgy tudja, hogy a párnak sikerült rendbe hoznia másfél évvel ezelőtt megromlott házasságát. “A lapok olyanokat írtak, hogy Lacinak van egy legénylakása, és a hét nagy részét ott tölti, ezzel szemben pont az ellenkezője igaz, összesen nem aludtak külön ebben a másfél évben három napot. Nem akarták, hogy a kisfiuk bármit is érezzen ebből az egészből, végig ez volt a céljuk. Lilu és Laci igenis együtt vannak. A kapcsolatuk természetesen még nem olyan felhőtlen és tökéletes, mint amikor egymásba szerettek, de lényegesen jobb, mint a házasság válságának kezdetén” – mondta egy neve elhallgatását kérő személy.

Rendbe hozta házasságát Lilu és férje
Megosztás Facebookon