Sztárok

A meleg VV Zsolti felkavarta a kedélyeket

Az egykori transzvesztita show-sztár megérkezése a Való Világ-villába a VV8 egyik legváratlanabb fordulatát tartogatta. VV Zsolti odatette magát.

Nem menekült el a konfliktusok elől, és pontosan tudta, hogy problémáznak majd azon a Való Világ villalakói, hogy mostantól majd a fiúk is fürdőnadrágban zuhanyoznak.  “Higgyétek el, egyetlen egy cerka érdekel jelenleg, és az a páromé. Bárki teheti bárhova a cerkáját, pont annyira érdekel, mint egy női mell” – mondta megnyugtatásul VV Zsolti.

A meleg VV Zsolti felkavarta a kedélyeket

Pedig, előtte VV Ati már kiakadt, hogy “de hát ratyi”, aztán ő lett az első, aki beismerte: a VV8-nak köszönheti, hogy életében először egy meleg férfival beszélget, és tulajdonképpen már nem is bánja, hogy ez így alakult.

A meleg VV Zsolti felkavarta a kedélyeket

“Látod, hogy nem durva, ugye, hogy nem fertőző? Nem lettél rosszul…” –mondta végül VV Zsolti, majd hozzátette, nagyon örül ennek a fordulatnak. “Nem kell szeretni a buzikat, de a legtöbb ember, aki nem szereti a buzikat, életében nem beszélt eggyel sem.”

VV Dina, aki kint még sír-rítt, de bent már két csámcsogás közben mindig van egy-két kellemetlen megjegyzése, most is kiakadt, hogy egy “ilyen” embert küldtek a Való Világ-villába, és VV Vivien volt az egyik, aki nem tudta megérteni ezt a kiakadását. VV Tivy a másik, aki szintén elfogadta a transzvesztita VV Zsoltit, már ami a nemi identitását illeti, neki nagyobb baja volt az, hogy túlságosan arrogáns a fiú. De a beszélgetés végére mindenki kezdett lehiggadni.

A meleg VV Zsolti felkavarta a kedélyeket

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top