Sztárok

Igazi kapcsolatra vágyik Bene Barbara, a Star Academy versenyzője

Szombaton kezdődik a Star Academy, és a beköltözőshow-ban még húsz versenyzőből választhatunk, egyikük Bene Barbara.

Már láttuk a Star Academy klipjében az összes versenyzőt, és hétvégén dől el, kik kerülnek majd közülük az adásba. Bene Barbara az egyik jelölt.

Igazi kapcsolatra vágyik Bene Barbara, a Star Academy versenyzője

Kiforrott egyéniség a 30 éves versenyző, aki saját bevallása szerint a kemény kritikát is motivációnak tudja felfogni, amennyiben érzi mögötte a szeretetet. Viszont a Star Academy nem csak egy tehetségkutató, ott majd együtt is kell élni azokkal akikkel versenybe száll, ha bekerül a csapatba.

“Előre megmondani nehéz, hogy mennyit fog változtatni, de abban biztos vagyok, hogy nemcsak a hangom és az előadásmódom fog rengeteget fejlődni a műsor alatt, de egy nagy önismereti próba és út is lesz számomra. Szükségem lesz a kitartásomra, önfegyelmemre, minden erőmre és arra, hogy bízzak önmagamban minden körülmények között. Úgy gondolom, velem dolgozni semmiképpen sem lesz nehéz, mert úgy megyek be, hogy dolgozni akarok és a maximumot kihozni magamból” – mondta Bene Barbara, aki szingliként költözne be. Egyedül él másfél éve, az utolsó kapcsolata 3,5 évig tartott.

Igazi kapcsolatra vágyik Bene Barbara, a Star Academy versenyzője

Amióta egyedül él, érzi az előnyeit az egyedüllétnek és szeret is magában lenni időnként, a Star Academy során viszont kiszakad a jól ismert környezetből. “Az együttélésnek meglesznek az előnyei és hátrányai, számomra talán a kérdés, hogy mennyire születnek igaz kapcsolatok, mert a versenyhelyzet mellett számomra fontos, hogy őszintén és jóérzésűen éljünk majd együtt.”

Annak idején Angliában élt és tanult, ami élete egyik legnehezebb időszaka volt. Bene Barbara ebből az élményből rengeteg tapasztalatot hozott magával.
“Az első hónapokban hirtelen kiszakadva 16 évesen az addigi életemből, egyszer csak egyedül ülve találtam magam, nulla nyelvtudással és segítséggel… az angolok az iskolában egyáltalán nem voltak vendégszeretőek, amire nem számítottam… emiatt nagyon nehéz volt az első időszak, minden nap egyedül voltam az iskolában, és a menzán ültem egész nap a szótárt bújva és szavakat tanulva… A későbbiekre nagyon nagy erőt adott, hogy egyedül is képes vagyok megállni a helyem bárhol. A másik szintén nagyon fontos maga a nyelv, amit azóta is kamatoztathatok az életemben.”

Mivel a verseny során az is számít, ki mennyire “sztáralkat”, mennyire bírja a nyomást, mennyire szeret szerepelni.

“Azt hiszem, a sztár szó helyett inkább arra vágyom, hogy letegyek valamit az asztalra, képezzem magam, és egy olyan művész váljon belőlem, aki olyan hatást tud elérni, amivel nem lesz egy tucat, aki megérinti az embereket lelkileg is. Ehhez, úgy érzem, megvan minden adottságom.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top