nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Sztárok
Németh Kristóf súlyos balesetet szenvedett

Németh Kristóf súlyos balesetet szenvedett

A színésznek vádliizom-szakadása van. Nem állhat Lábra, le kellett mondani az előadásait...
Avatar
NLCafé
f Ajánlom

Németh Kristóf komoly próbafolyamaton van túl, ugyanis nemrég mutatták be a Billy Elliot című musicalt, amiben a főszereplő apját alakítja, de a második előadáson baleset érte a színpadon, vádliizom-szakadása lett. “A vasárnapi előadáson történt, azóta itthon fekszem.Ugyan egészen jövő hét elejéig nem lett volna előadásom, de ez a sérülés semmiképpen nem jött jól, hiszen nem csak ebben a hónapra, hanem az elkövetkező három évre tervezünk ezzel a darabbal és oda bizony kell az egészséges láb” – árulta el a Blikknek Németh Kristóf, aki nagyon becsületesen betartja az orvos utasításait. “Korábban az ilyen sérüléseket műtötték, sőt, gipszelték is, de most már nem. Nagyon fontos, hogy mikor mit teszek, hogy mikor szabad nyújtani. Jegelni kell és felpolcolni. Naponta jön hozzám az orvos és felügyeli a gyógyulást. Szeretnék jövő hétre már járóképes lenni” – mondta a színész.

  Német Kristóf teljes felépüléséig a szerepet váltótársai Stohl András és Tóth Sándor játsszák.

Megosztás Facebookon