Sztárok

Ezt aztán fújhatja Andy Vajna

Pompás kis születésnapja volt Andy Vajnának, akit a feleség rengeteg aprósággal meglepett. De van, amit hiába keresel a fotókon.

Azt már tegnap tudtuk, hogy Andy Vajna mit kapott ajándékba a feleségétől, de nem ért véget az ünneplés otthon. Vajna Tímeáék a jó nevű olasz étteremben vacsoráztak, és az ünnepelt nem csak egy, de mindjárt két tortát is kapott.

Amit viszont hiába is keresel, az a gyertya, mert Andy Vajna 72. születésnapjára két hatalmas torta tűzijátékot kapott. Ennek ellenére azért megpróbálta elfújni.

Aki már kapott ilyet ajándékba, az tudja, hogy poroltón és a vízen kívül nehéz bármivel is eloltani, de a születésnapos azért megpróbálta.

Ahogy közismert, születésnapi torta gyertyáját az ünnepeltnek kell elfújnia, közben pedig a kívánságára gondolni. A babona úgy tartja, hogy ha az összes gyertyát sikerül egyszerre elfújni, akkor valóra válik a kívánság, de nem szabad elárulni, mi volt az. Ha nem sikerül elfújni, akkor értelemszerűen nem válik valóra, amit kívánt. Reméljük, ez csak a gyertyára vonatkozik, meg hát Andy Vajna nem tűnik éppen babonásnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top