Sztárok

Úgy tudott énekelni, mint senki más – Somló Tamásra emlékezünk

Somló Tamás a magyar könnyűzene egyik legfontosabb és leglustább alakja volt. Rá emlékezünk.

Presser Gábor mondta róla a Filmmúzeum Locomotiv GT történetét feldolgozó riportfilmjében, hogy a “Somló nem szeret dolgozni… a Somló pihenni szeret. Viszont úgy tud énekelni, mint senki más.” Presser és Somló 1973-tól zenéltek az LGT-ben, azaz Pressernél jobban ezt nem is igazán tudhatja jobban senki.

Somló Tamás 1947. november 17-én született Budapesten. Általános iskolásként kezdett hegedülni, azt a hangszert sosem vetette le, a legtöbb koncertjén valahogy a kezébe került. A hegedű mellett játszott különböző fúvós hangszereken. Az LGT-be Frenreisz Károly kiszállása után szállt be, állítólag két hét alatt tanult meg basszusgitározni. Miután tag lett, megjelent a Bummm! című lemez, de arra még nem írt dalt, az azt követőre (Mindig magasabbra) viszont kettőt, egyik az Álomarcú lány, a másik az Ülök a járdán. Előbbi a zenekar egyik legnagyobb slágere. A Tabánban anno így adták elő:

A zenekar legfőbb dalszerzője Presser maradt, de Somló is felfért a lemezekre. A szólókarrier egészen addig nem izgatta, míg az LGT 1992-ben, története során először el nem búcsúzott a közönségétől. Később négy lemezt vett fel, olyan slágerekkel, mint például a Patika című tévésorozat főcímdala, az Olyan szépek voltunk.

Somló magánélete kaotikus volt, ahogy a színpadi embereké általában. 1965-ben végezte el a Magyar Állami Artistaképzőt, itt ismerkedett meg Horváth Charlie-val is, aki balettművésznek készült. 1966-tól járta a világot egy cirkusszal, és amikor hazajött, az Omegával zenélt, majd a Nonstoppal, később pedig az LGT-vel, de tagja volt a KEX-nek is. A folyamatos turnézás, stúdiózás vagy éppen a Szombat esti láz felvételei közepette két feleséget és két élettársat “fogyasztott”, három fia és egy lánya született. A lány a legkisebb, Lili 15 éves, az ő anyukájától 2012-ben vált el. Somló, akkor dolgozott a Voice-ban, ítészként kikészítették a társai, sokszor gúnyolódtak rajta.

Már akkor beszéltek róla, hogy nincs jól, de erre rácáfolt, hogy koncertezett, aktív életet élt. Május elején jött a hír, hogy Somló Tamás kórházba került, majd hazaengedték. Betegsége ellenére adott egy fergeteges koncertet, de az állapota egyre rosszabbra fordult: Somló 45 kilóra fogyott, és kiderült, hogy nem lehet műteni. Sajnos nem épült fel, elhunyt.

A szerkesztőség a (szerintünk) legszebb dalával búcsúzik tőle:

Olvass még Somló Tamásról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top