Sztárok

Ezért kért Klapka György apasági tesztet a nagyfiára

88 évesen már nem fordul meg a lányok után, és ettől érzi, hogy öregszik. DNS-teszttel biztosította be hagyatékát.

Hétfőn derült ki, hogy Klapka György éppen százmilliókat bukott egy üzletén, de ennek ellenére fontosnak tartja, hogy biztosítsa cégeit, ha ő elmenne, ezért apasági tesztet kért a 2011-ben elhunyt Mary Zuzsival közös fiára.

Az egykor drogfüggő, jelenleg informatikai pályán dolgozó Dennisről kiderült, közel 100 százalék, hogy Klapka György az édesapja.

Ezért kért Klapka György apasági tesztet a nagyfiára

Dennis viccből vállalta el a vizsgálatot, de Klapka örül, hogy megtette –  nem szeretné, ha halála után illetéktelen alakok jelentkeznének be a cégeire. Dennis büszke apjára, aki a semmiből építette fel birodalmát, és úgy véli, hogy nehéz átadni ezt a hagyatékot, sőt tudja, hogy nehéz lesz átvenni is.

Klapkának egyébként 5 gyermeke van, mindegyikük remek karriert futott be a szakmájában, az üzletember köztük osztja szét a vagyonát. A TV2 riportjából az is kiderül, Klapka kezdi érezni, hogy 88 éves, noha leginkább abból, hogy nem fordul már meg a lányok után.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top