Sztárok

Osvart Andreát szexis partnerével fotózták

Már áradoztak erről a filmről, de Osvárt Andreának ismét sikerült lenyűgöznie a közönséget. Ezúttal Los Angelesben.

A tavalyi év egyik legnagyobb mozisiker volt Görögországban a Worlds Apart című film, ami után a görögöknél első szám kedvenc lett Osvárt Andrea. A színésznő filmjét most Los Angelesben is bemutatták a Görög Filmfesztiválon.

Osvart Andreát szexis partnerével fotózták

Már a bevonulásnál mindenkit megnyert magának a magyar sztár.

Osvárt Andrea ruhája elegáns volt, mégis dögös, nehézen vették le róla a szemüket a jelenlévők.

Osvart Andreát szexis partnerével fotózták

De nem a ruha volt az egyetlen, ami miatt a magyar színésznőre figyeltek, hanem a kísérője miatt is. Christopher Papakaliatis görög származású színész, aki nemcsak Osvárt Andrea filmbeli szeretőjét alakítja, hanem egyben a film írója is.

Osvart Andreát szexis partnerével fotózták

A két színész láthatóan összebarátkozott a forgatáson, és bár a görög lapok megpendítették, hogy talán több is van köztük, erről a témáról a színésznő nem nyilatkozott. Igaz, Osvárt Andrea nemrég szakított a párjával, és márciusban még szinglinek vallotta magát.  A sikamlós jeleneteik miatt érthető persze, ha összeboronálták őket.

Osvart Andreát szexis partnerével fotózták

Gyakorlatilag a film egyik fő vonala a kettőjük közötti szexuális feszültség, ami a bemutatóból is kiderült.

Osvart Andreát szexis partnerével fotózták

Sőt, több klipet is ihletett. Mint mondjuk ezt:

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top