Sztárok

Andor Éva nem aggódik, hogy 42 évesen vállal gyereket

A TV2 híradósa, Andor Éva összeköltözött párjával, és a lakásban már kialakítottak egy gyerekszobát is.

A TV2-höz egy év után visszaigazolt, és a Tényeknél Várkonyi Andreát váltó Andor Éva azt mondja, későn érő típus, és jelenlegi párja életében az első férfi, akivel összeköltözött.

A híradós a Story magazinban számolt be új kapcsolatáról és a közös lakásról. A lapnak elmondta, hogy mindig is egészséges életét élt, sportolt sokat, és rendszeresen jár szűrővizsgálatokra, ezért tisztában van vele, hogy teljesen egészséges, és 42 évesen természetesen úton is teherbe eshet. “Az orvosommal már azt is átbeszéltük, hogy milyen terhességi vitaminokat javasol – magyarázza Éva. – Azt mondta, már el is kezdhetem a folsav szedését.”

Andor Éva nem aggódik, hogy 42 évesen vállal gyereket

Éva úgy érzi, hogy lányos anya lesz, bár legutóbb egy fiúgyerekkel álmodott. Ha lánya születik, akkor – jelen állás szerint – vagy Blankának, vagy Laurának nevezik majd, ha fia, akkor a Márk tetszik neki. Bárki is érkezzen hozzájuk, annyi biztos, hogy Éva egy plüssállatot már vett neki, és mint azt elmondta, az édesanyja vagy harminc játékot félretett a remélhetőleg hamarosan érkező unokának.

Andor Éva nem aggódik, hogy 42 évesen vállal gyereket

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top