Sztárok

Fergeteges koncertet adott a nagybeteg Somló Tamás

Somló Tamás betegsége ellenére több száz kilométert utazott, majd fergeteges koncertet adott fogyatékkal élő gyerekeknek.

Nemrég még arról szóltak a hírek, hogy a kórházban fekvő Somló Tamás annyira nincs jól, hogy sorra kényszerül lemondani a fellépéseit. Ez azért is aggasztó volt, mert ismert, hogy az énekes nem jó beteg. Ha teheti, se szó, se beszéd képes otthagyni a kórházat, hogy felléphessen. Végül most is ilyesmi történhetett.

A zenész vasárnap több száz kilométert autózott, és egy fergeteges koncertet adott a fogyatékos kisgyerekek kedvéért, az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségének egy integrációs rendezvényén énekelt. “Tamás hatodik éve volt a vendégünk, neki is és nekünk is természetes volt, hogy itt lesz, hiszen imádja a fogyatékos gyerekeket is. Óriási megtiszteltetés számunkra, és büszkék vagyunk rá, hogy évek óta segíti a munkánkat. Mi ugyanolyannak láttuk, mint mindig, a közönség és a szervezők is jól szórakoztak az előadásán” – mondta a Borsnak az egyik szervező. A lap szerint Somló Tamás a meleg este ellenére vastag pulóverben és télikabátban állt a színpadon, ez sajnos azt mutatja, hogy még nem gyógyult meg teljesen.
Fergeteges koncertet adott a nagybeteg Somló Tamás
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top