Sztárok

Debreczeni Zita cuki gyerekes fotót posztolt

Hosszú ideig dédelgette ezt az álmot Debreczeni Zita, és bár voltak pillanatok, amikor majdnem feladta, most joggal büszkélkedett el az eredményével.

Igazán kedves posztot osztott meg Debreczeni Zita, aki végre megvalósította egy régi álmát. Bár a szöveg mellett azért sokat számított a kép is, ami egy fotósnál mondjuk nem is meglepő.

“Volt egy álmom… Voltak pillanatok, amikor úgy éreztem, hogy nem fogom tudni majd megvalósítani… De kitartottam mellette és mára azt csinálhatom, amit igazán szeretek. Lediplomáztam, és fotográfusként rengeteg ember pillanatait örökíthetem meg… ráadásul mindezt egy számomra igazán különleges helyen, a saját stúdiómban, amit szintén kemény munkával hoztam létre a barátok és a családom segítségével. Aki csak tudta, kivette belőle a részét, közösen festettünk, pakoltunk, takarítottunk, hogy mindenki számára kedvező környezetet biztosítson majd a helyszín. Köszönöm a sorsnak, hogy ma itt lehetek…” – írta a közösségi oldalon.

Debreczeni Zita cuki gyerekes fotót posztolt

De talán még cukibb az a kép, ahol a kamerába néznek.

Azt már korábban is tudtuk, hogy remekül áll a modell-fotós kezében a gyerek, és a tavalyi születésnapján Debreczeni Zita beszélt a gyerekvállalásról is. Talán azért, mert köztudott, hogy Giannival szívesen alapítanának családot, már sokan várják a nagy bejelentést. Például amikor ez a közös kép készült, akkor is találgatták, miért fogja Gianni a szerelme hasát, de Debreczeni Zita elejét vette a pletykáknak. “Ő folyton a hasamat fogja.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top