Sztárok

Gregor Bernadettnél mégsem jön a harmadik baba

Gregor Bernadett és férje két éve próbálkoztak, hogy legyen közös gyermekük is. A színésznő most azt mondja, örül, hogy végül minden úgy alakult, ahogy a sors akarta.

 

“Mindkettőnknek van két-két gyereke, mindketten elmúltunk negyvenévesek, úgyhogy nyugodt szívvel mondom: felelőtlenség lenne ebben a korban egy harmadik gyereket vállalnom” – mondta a fura ruhában is szexi Gregor Bernadett a Best magazinnak. A színésznő ki is fejtette, hogy miért döntött végül az elengedés mellett.

Gregor Bernadettnél mégsem jön a harmadik baba

“Nem érzem magam elég fiatalnak ahhoz, hogy elölről kezdjek mindent, és azt hiszem, nem is lenne hozzá türelmem. Aki ismer, az tudja, sok mindent lehet rám mondani, de hogy ne lettem volna a gyerekeimnek önfeláldozó, mindent megadó édesanyja, azt nem. Nekem a gyerekeim mindig mindennél, a munkámnál, az életemnél is fontosabbak voltak, most jó érzés, hogy végre önző módom kicsit magammal is törődhetek. Bence 21 éves, már elköltözött itthonról, Álmos kilenc, de egyre önállóbb: focira például egyedül jár. Úgy látszik, a korom meghozta az életembe a harmóniát, a bölcsességet, bár ez utóbbi nagyképűen hangzik. Egy biztos, nem cserélnék a 15 évvel ezelőtti önmagammal” – mondta a magazinnak Gregor Bernadett

 

Gregor Bernadettnél mégsem jön a harmadik baba

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top