Sztárok

Így búcsúztatta elhunyt barátját Vujity Tvrtko

Százak búcsúztak Szabó Tibortól, a Tényektől viharos körülmények között távozott és első ATV-s munkája közben elhunyt riportertől. A temetésen Vujity Tvrtko is beszédet mondott.

Ennyi embert és virágot talán még nem is láttak egyszerre a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kocsordon, ahol rengetegen kísérték utolsó útjára a 44 évesen elhunyt Szabó Tibor riportert a hétvégén. A református lelkész mellett – az édesanya kérésére – Vujity Tvrtko búcsúztatta egykori barátját – írja a Bors.

A műsorvezető-riporter így fogalmazott búcsúbeszédében: “Én most a mesebeli királyfit temetem, akiben semmilyen rossz nincs, aki messziről érkezik, megharcol az igazáért, és el is éri a céljait.”

Szabó Tibor nevét akkor is­merte meg az ország, amikor lelkiismereti okokból azonnali hatállyal felmondott a TV2-nél, miután az átalakult Tényekben nem akart részt venni lejárató riportok készítésében. Vujity Tvrtko az ő emlékére lesz a Mátészalka M1TV műsorvezető-riportere, hogy megvalósítsa közös álmukat.

Így búcsúztatta elhunyt barátját Vujity Tvrtko

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top