Sztárok

George Clooney 55 éves, a hollywoodi dívák pedig csekket küldenek neki

Geroge Clooney holnaptól közelebb van a hatvanhoz, mint az ötvenhez. Hollywood kedvenc sármőre köszöni, jól van, boldog házasságban él, de gyerekről nem beszél. Kétségtelen, hogy későn érő típus, hiszen bőven elmúlt 50, mire megállapodott, így simán elképzelhető, hogy a hatodik ikszen is túl jár majd, mire apa lesz. Addig is összeszedtünk róla tíz érdekességet, amiről eddig talán nem hallottál.

Éveken át Hollywood legvonzóbb agglegényének titulálták a ma 55 éves George Clooney-t, és ezen aligha kell meglepődni, hiszen ő valóban a nők nagybetűs ÁLMA. Okos, sikeres, jóképű, sármos, elegáns, és amellett, hogy a munkája (azaz a film) szerelmese, mindig szakít időt a barátaira, a családjára és most már természetesen a feleségére is.

George Clooney és a nők

A 45 kilós Angeline Jolie férje, Brad Pitt még a kétezres évek elején viccesen megjegyezte, hogy “majd akkor házasodom, ha az én George barátomnak is joga lesz rá”. Clooney-ról akkoriban az a pletyka járta, hogy meleg, amit arra alapoztak, hogy tengernyi nővel élt együtt, de abban a pillanatban, hogy szóba került a gyerekvállalás, szakított. Sőt, a National Enquirer nevű bulvárlap tudni vélte, hogy minden barátnője komoly fizetést kap azért, hogy csendben maradjon, és ne teregesse ki Clooney valódi életét. Arra sosem derült fény, hogy a pletykák igazak-e, az viszont tény, hogy a kétszeres Oscar-díjas színésznek jellemzően hosszú kapcsolatai voltak, és mikor 2015 nyarán Amerikában törvényes lett a melegházasság, ő már nős volt. De ne rohanjunk ennyire előre:

Clooney a kilencvenes évek végén két évig volt együtt az ismét egy férfi masszőrrel botrányba keveredő John Travolta feleségével,

 

Kelly Prestonnal,

majd összeházasodott Talia Balsammal, akitől 1993-ban elvált.

A kilencvenes évek második felében együtt élt egy francia műsorvezetőnővel, bizonyos Céline Balitrannal, őt követte élete egyik legviharosabb, szakításokkal megspékelt, öt évig tartó kapcsolata Lisa Snowdonnal. Egyszer, miután éppen szakítottak, randizott párszor

az éppen 47 éves Renée Zellwegerrel.

2007-ben egy valóságshow-hősnővel járt, majd Elisabetta Canalisszal, később egy birkózónővel, mígnem Hollywood és a rajongók teljes megdöbbenésére, 2014 szeptemberében alig fél év ismeretség után feleségül vette Amal Alamuddin emberjogi ügyvédet – az esküvői fotókat mi is leközöltük.

George Clooney 55 éves - anno fogadtak rá a hollywoodi dívák, hogy gyereke lesz

Az apaság, a gyerekkérdés azóta újra téma, de Clooney kerüli a válaszadást. Amal éppen 38 éves, és a karrierjére koncentrál, állítólag még nem szeretne babát.

Már csak az a kérdés, hogy arra fogadott-e két ismert hollywoodi díva, hogy Clooney-nak gyereke lesz, mert a 48 évesen bikiniben is tündöklő Nicole Kidman és a felismerhetetlenre sminkelt Michelle Pfeiffer már nyertek olyan fogadást, ahol Clooney agglegény léte volt a tét. Ez is  szerepel abban a 10 érdekességben, melyet összeszedtünk a szülinapos színészről.

1. Clooney minden egyes ingatlanját (Los Angelestől Mexikón át a híres olaszországi villájáig) egy összegben fizette ki, mivel úgy véli, Hollywoodban pont olyan hirtelen érhet véget a siker, ahogy megjön, és ha nincs pénz, akkor a bank mindent elvisz, amire csak ráteheti a kezét.

George Clooney 55 éves - anno fogadtak rá a hollywoodi dívák, hogy gyereke lesz

2. Nagynénje, Rosemary Clooney híres színésznő volt, és szerepelt a Vészhelyzet első évadjában. Az ötvenes években leginkább varieté előadásokban játszott, énekelt: 

3. Ha már szóba került a nagynéni: Clooney általa számos hollywoodi hírességet megismert, például az ún. Rat Pack két tagját, Sammy Davis Jr.-t és Frank Sinatrát. Tart is róluk egy képet a dolgozószobájában.

4. Egyik legjobb barátja Rande Gerber, Cindy Crawford férje. Gerber koktélbárokat üzemeltet szerte Amerikában és Mexikóban, és pár éve közös tequilát dobott piacra a színésszel, melynek a neve Casamigos. Döntse el az olvasó, hogy ez reklámduma vagy nem, de Clooney ezt mondta: “Nemcsak rányomtuk egy palackra a nevünket, hogy a népek ezt fogyasszák, hanem tényleg ezt isszuk.” Készült is ehhez néhány érdekes reklám, melyben a modell és férje is szerepet kaptak:

5. Los Angeles-i háza egykor a tavaly 75 éves Elfújta a szél című film sztárja, Clark Gable otthona volt. Kint is van egy névtábla, melyen a színész neve szerepel.

George Clooney 55 éves - anno fogadtak rá a hollywoodi dívák, hogy gyereke lesz

6. Ereklyegyűjtő: tele van hollywoodi hírességek holmijával, de a legkedvesebb tárgya – melyet egy aukción vett – John Fitzgerald Kennedy egyik pénztárcája, melyben egy Harvard-Yale baseballmeccs jegye is benne van.

George Clooney 55 éves - anno fogadtak rá a hollywoodi dívák, hogy gyereke lesz

7. Ő volt a második férfi, aki szerepelt a Vogue címlapján. Az első Richard Gere.

George Clooney 55 éves - anno fogadtak rá a hollywoodi dívák, hogy gyereke lesz

8. Noha tehetős családból származott (apja, Nick híres műsorvezető), nem volt büdös neki a munka. Fiatalon egy dohányültetvényen is dolgozott, és rászokott a bagóra, de azok után, hogy egy nagybátyja tüdőrákban meghalt, letette a cigit.

9. Ha bizalmasan akar érintkezni valakivel, inkább kézzel ír levelet, mint hogy emailt küldjön, sőt a forgatókönyveket is szereti tollal körmölni. Magyarázata egyszerű: “szeretem a papírt”.

George Clooney 55 éves - anno fogadtak rá a hollywoodi dívák, hogy gyereke lesz

10. Nemcsak a levelezésben régimódi, az időt is úgy tölti, ahogy egy átlagember tette 20 vagy 100 évvel ezelőtt, azaz nem veszi körül magát kütyükkel, és nem nyomkodja állandóan a telefonját. Sőt olaszországi villájában megköveteli vendégeitől (legyen szó felesége egykori ügyfeléről, az egykori ENSZ főtitkár Kofi Annanról vagy éppen Matt Damonról), hogy tegyék el a telefonjaikat, és szánják az időt egymásra.

George Clooney 55 éves - anno fogadtak rá a hollywoodi dívák, hogy gyereke lesz

És akkor még egy: 1993-as válása után megjegyezte, hogy sosem nősül újra. Ezen felbuzdulva Michelle Pfeiffer és Nicole Kidman fogadott vele 10 ezer dollárban, hogy 40 éves koráig apa lesz, de ezt 2001-ben elbukták, és küldték is a csekket. Clooney visszaküldte a csekket, és megduplázta a tétet, hogy 50 éves koráig sem lesznek gyerekei. Most mi lesz? Vajon megtriplázzák? Mire Clooney 60, addigra Amal 43 éves lesz. De talán ez nem is lesz napirendi kérdés, mert ott lesz a gyerek.

George Clooney 55 éves - anno fogadtak rá a hollywoodi dívák, hogy gyereke lesz

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top