Sztárok

Tatár Csilla: csak egy kiló ment le rólam

Minden bizonnyal a nyári bikiniszezonra is gyúr Tatár Csilla, de mint mondja, mindent önmagáért és családjáért tesz, nem érdeklik a gúnyos kritikák és egyéb, a külsejével kapcsolatos bántások.

“Igazi őrület volt körülöttem korábban, amikor néhány héttel Milán születése után kamera elé álltam. Volt rajtam néhány pluszkiló, és van is a mai napig. De őszintén, szívből mondtam, hogy nem érdekelt, hogy nézek ki, a kisfiam és a családom számomra a legfontosabb, és az ő igényei mindennél többet nyomtak a latban” – kezdte az NLCafénak Tatár Csilla, aki nemrég végre a nagy nyilvánosságnak is megmutatta Milánt.  

Tatár Csilla blogjában vallott korábban a súlyfeleslegről és arról, hogy köszöni szépen, egyáltalán nem zavartatja magát a dolgok alakulásán. Tudta ugyanis, hogy mindennek eljön a maga ideje. 

“Mindenképpen szerettem volna újra mozogni, tudtam, ha rendeződik az életünk, beáll Milán napirendje, erre újra lesz alkalmam. Így most már heti háromszor edzem. Ebben van egy személyi oktató, babakocsis futás és szombat reggelenként egy infratréner órám. Mivel Milán már átalussza az egész éjszakát, egyre kipihentebbek vagyunk, van már energiám erre is. Tudtam, hogy így lesz, de előtte mindennek a maga medrében rendeződnie kellett. Az pedig, hogy ennyire fantasztikus férjem van, hogy ő nekem ebben segít, csak külön öröm. Szombatonként ugyanis ráhagyom Milánt, mert az órám reggel hétkor kezdődik, így hatkor kelek. Azt gondolom, hogy bár igényel némi szervezést, meg lehet oldani a dolgokat, ha az ember igazán akarja. Én most jutottam el oda, hogy tudom, van annyi energiám, hogy ez belefér.”

Tatár Csilla azt is elmondta, hogy a korábban említett felesleges 4 kilóból, csupán 1 ment le, ettől függetlenül fantasztikusan érzi magát a bőrében. Szemmel láthatóan átalakult a teste, meglátszik a rengeteg munka.

#backtothebasics #feelingmotivated @szalontai.workout #gymtime #doit

Tatár Csilla (@csillatatar) által közzétett fénykép,

“A terhességem előtt 62 kiló voltam, mikor megszületett Milán 66, most pedig 65 kiló vagyok, így eddig csupán 1 kilótól sikerült megszabadulnom, de élvezem, hogy mozgok, imádom, hogy újra van energiám mindre. A férjem mellett pedig a kisfiam is mindenben támogat – nevetett Csilla –, hiszen ha valaki arra lenne kíváncsi, hogy a heti több edzés alatt hova passzolom Milánt, akkor ki kell ábrándítsam, sehova. Mindig jön velem, amíg edzem, addig gügyög és édesen eljátszik a szőnyegen. Ha megunja, felkapom súlyzónak, hiszen már több mint 8 kiló, így remekül lehet vele edzeni. A babakocsis futáson természetesen szintén velem van, a babaúszásra összekészülődni külön sport, de nyilván ott is együtt vagyunk, egyedül azon az egyórás infratréner edzésen nincs velem, amikor még szombat reggel alszik. Olyankor az édesapjával ébred, bár mostanában már otthon vagyok, mire felkel” – mesélte Tatár Csilla mosolyogva, aki – pluszkilók (inkább grammok) ide vagy oda – kirobbanó formában van, erre pedig bizonyítékunk is akad bőven.

A napokban ugyanis extra szexi combot villantott: 

Sőt, egy sajtótájékoztatón lőtt fotóról már tökéletesen látszik az edzőteremből hozott eredmény is: 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top