Sztárok

8 magyar valóságshow-szereplő, akitől a falra másztunk

Egy jó realitybe úgy kell a dráma, mint Bud Spencer-filmbe a csattanós pofon. Márpedig a drámát nem a szimpatikus, hanem a megosztó karakterek hozzák, akiket ugyan sokszor utálunk, mégis azért ülünk le esténként a tévé elé, hogy lássuk, mit kavartak éppen. Az alábbi tíz realityszereplőt nagyon imádtuk utálni.

Farm Attila, az irányítós típus

“Az a bajom, hogy irányítós típus vagyok” – mondta el a műsor előtti bemutatkozásában Attila, és szívesen dicsérném azért, hogy legalább van önkritikája, de a helyzet az, hogy nagyon finoman fogalmazott. A Farmon a börtönviselt Attila nem irányítani akar, hanem mindenkin áttaposva uralkodni, márpedig az ilyesmi nem csak a játékostársak, hanem a nézők között sem vált ki túlzott szimpátiát. Ahogy a legtöbben, ő is akkor mutatta ki igazán a foga fehérjét, amikor kisebb hatalmat kapott, és ő lett a Heti Gazda, ő pedig láthatóan élvezte, hogy másokat ugráltathat, ellenőrizhet, fontoskodhat, és úgy beszélhet velük, ahogy emberrel jobb helyeken nem szokás. Bónuszként azon is morfondírozott a hadarása miatt meglehetősen érthetetlenül beszélő kiskirály, hogy ha leköpne valakit, az ütközne-e a szabályzattal? Ambíciók vannak itt dögivel…

VV Zsuzsa, akit odabent mindenki utált

A traktorosvizsgával is rendelkező VV Zsuzsa azzal alkotott maradandót, hogy – talán a vágók áldásos munkájának hála – ugyan a villa falain belül tényleg szinte mindenki utálta őt, mi nézőként kívülről sokáig nehezen értettük, hogy mi ez a túlzottnak tűnő ellenszenv az irányába. Az áldozatszerep sokáig megmentette őt a kieséstől, de aztán a vágóknak is csak feltűnhetett, hogy nem a megfelelő jeleneteket mutatják róla, és egy idő után a tévéképernyők előtt ülők is láthatták, ahogy kimutatja a foga fehérjét. Ahogy Farm Attila esetében is taglaltam, az ő rossz tulajdonságai is akkor lettek szembetűnők, amikor némi hatalmat kapott. A társait csupán eszközként használta a játékban, és nem törődött azzal, ha beletapos az érzelmeikbe. Ez látványosan akkor mutatkozott meg leginkább, amikor pusztán taktikázásból próbálta elcsábítani az egyik játékostársát, Lacit.

8 magyar valóságshow-szereplő, akitől a falra másztunk

Éden Szandra pofozkodásig vitte

A realityk castingos munkatársainak álma és rémálma is Ökrös Szandra, aki fantasztikusan gyűlölhető karakterével és botrányos viselkedésével hozta a nézettséget az Éden Hotelnek, viszont ő volt az is, aki nagyjából az első munkanapján felmondott az Aranypart (alias Siófoki Jersey Shore) forgatásán, mivel a műsor szabályai szerint egy szórakozóhelyen kellett volna pultoznia, de ő a “munka” szó hallatán az első adandó alkalommal kereket oldott.

Az Éden Hotel esetében ez nem lett volna ilyen egyszerű Magyarországtól oly távol, és ott ugye dolgozni nem kellett, csak kavarni, ami tökéletesen testhez álló feladatnak bizonyult Szandra számára. A lány fő célja az volt, hogy a fiúk szövetségét megbontsa a játékban, és meglepően sokáig sikerült bent maradnia, végül azonban a hirtelen haragja a vesztét okozta: Kristóf nevű társát egy alkalommal felpofozta a kamerák előtt, ezért a társai úgy döntöttek, nem folytathatja tovább a játékot.

VV Cristofel, akinek mindenki az öccse

“Na, mi van, öcsém?” – hangzott el az ikonikus mondat az amorózó Való Világ-szereplő Cristofel szájából, és nem egyszer, nem kétszer, hanem legalább százszor hallottuk, pedig a budapesti srác rögtön az első kieső volt a reality ötödik évadjában.

Az első kiesőkre nagyon ritkán szoktunk emlékezni, de Cristofelnek ez az alig néhány hét is elég volt arra, hogy beírja magát a magyar televíziózás történetébe. A skalpvadászok kategóriában jutott be a VV-be, és bár a csajozós szövegeitől a jobb érzésű emberek kimenekültek a világból, ő azért nagyjából mindenkinél bepróbálkozott, és a rövid bent tartózkodása is elég volt ahhoz, hogy összeszedjen magának egy “skalpot” Veronika formájában.

A szájmenésben szenvedő fiú sajnos nemcsak a lakótársai számára bizonyult soknak, hanem a nézőknek is, akik az első adandó alkalommal hazaküldték, ő azonban azóta is kitartóan igyekszik felhívni magára a bulvár figyelmét, bár ezt főképp nőveréssel és borzalmas videoklipes és tehetségkutatós próbálkozásokkal teszi, amit nehéz lenne megbocsátani.

8 magyar valóságshow-szereplő, akitől a falra másztunk

BB Pongó, aki a kameráknak élt

A nemrégiben a rákot is legyőző Big Brotheres Pongó egy erősen túlrajzolt, már-már karikatúraszerű karaktere volt a TV2-ős reality első évadának, aki talán a korának hála – jóval idősebb volt a legtöbb játékostársánál – szeretett parancsolgatni a többieknek. Ettől talán ők másztak falra, de a nézők számára inkább az lehetett furcsa, hogy a kopasz energiabomba nem tudott feloldódni a művi környezetben, és még hetekkel a beköltözés után is egyfolytában a kameráknak játszott – direkt grimaszolt a kamerába, és beszélt bele –, és nem önmagát adta.

Folyamatosan idétlen maskarákat húzott magára, és azon volt, hogy így vagy úgy, de magára irányítsa a kamerák figyelmét. A többiek néhányszor megjegyezték, szabályosan félnek attól, hogy egyszer majd igazán bekattan, és akkor nagy lesz a baj, de ez szerencsére nem történt meg. Később a Való Világban is megfordult vendégszereplőként.

VV Teo, a kakukktojás

Teo nem drámát hozott a Való Világba, hanem mérhetetlen közönyt és unalmat, és miatta (is) volt a hatodik évad a reality történetének eddigi mélypontja. Bár Teo előtt is láttunk már számtalan érdektelen és a játék szempontjából unalmas reality szereplőt, ő azért maradhatott emlékezetes, mert rendkívüli passzivitása ellenére nagyon sokáig jutott a játékban, mert egyszerűen annyira eltűnt az ágyában a takarója alatt, hogy senkinek nem jutott eszébe őt kihívni. Egyetlen emlékezetes cselekedeteként néha pettingelt egyet a helikopterezős Aurelioval, és a sok lazulás közben látványosan szedte magára odabent a kilókat.

8 magyar valóságshow-szereplő, akitől a falra másztunk

Éden Peti, az agy

Éden Peti sokban hasonlítható a VV5 agyához, Attilához, de van egy fontos különbség. Attila végig tudta vinni a taktikáját, és a mértéktartásának hála sosem vált igazán antipatikussá, míg Peti esetében egy idő után fordult a kocka. Kifejezetten szimpatikus játékosból ment át olyanba, akiért sem a játékostársai, sem a nézők nem rajongtak, és ez főképp egy dolognak köszönhető: elbízta magát, beleszeretett a saját egójába, és túltaktikázta magát.

Látszott rajta, hogy majd megfeszül azon, hogy észben tartsa a hazugságok és információk hálóját, melyet óriáspókként ő szőtt a játékostársai közé, és a kezdetben nagyszerűen működő tervezés egy idő után öncélúvá, és már-már gonosszá vált. Nézőként rossz volt látni, hogy a többiek milyen könnyedén esnek áldozatul a trükkjeinek, és senki nem lát át a szitán, de a végén elvetette a sulykot, így a fiúk közül nem ő, hanem korábbi szövetségese, végül ellenfele, Loki diadalmaskodott.

8 magyar valóságshow-szereplő, akitől a falra másztunk
forrás: tv2

VV Éva, a balhés

A Való Világ beszavazós kategóriái többnyire üres skatulyák, melyek aztán lötyögnek a szereplőkön, de Baukó Éva esetében a “törtetők” kategória véletlenül telitalálatnak bizonyult. A nagyszájú, balhés lányt nem olyan fából faragták, hogy magába fojtsa a gondolatait, így aztán mindenkinek keresetlenül a képébe mondta, ha valami baja volt vele, és ha káromkodásban leckét szeretnék venni valakitől, akkor gondolkodás nélkül hozzá fordulnék.

A helyzet csak még rosszabb volt, ha a szerkesztők némi alkoholt juttattak a társaságnak, mivel a Való Világ Évája ilyenkor teljesen kivetkőzött önmagából. Az olykor vállalhatatlan veszekedései ellenére a nézők számos párbajon bent tartották őt, fokozva ezáltal a bent maradtak közti feszültséget. Az azóta is reflektorfényben maradt Baukó esetében mindenesetre jó pont, hogy pár éve leszokott a piálásról, és azóta lépten-nyomon hirdeti, hogy mennyivel jobban érzi magát józanul.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top