Sztárok

Ma 3 éve halt meg Cipő

Éppen ma 3 éve, hogy pótolhatatlan veszteség ért minket, amikor meghalt a Republic frontembere, Bódi László, azaz Cipő, akit sosem feledünk.

Ma 3 éve, 2013. március 11-én hajnalban hunyt el a Republic együttes alapítója Bódi László Cipő. Az énekes-dalszerző régóta küzdött a szívbetegséggel. Halála előtt nagyjából egy hónappal, február 15-én került kórházba, ahol újra kellett éleszteni, ezután kómába esett, és nem ébredt fel többé. Pótolhatatlan űrt hagyva maga után.

Bódi László 1965. május 3-án született Ungváron, egyéves korában Kisvárdára költöztek. Zenei tehetsége hamar megmutatkozott, zenei általános iskolába járt, és zongorázni is tanult. A Cipő becenév a gimnáziumban alapított együttese kapcsán ragadt rá, az együttes neve ugyanis Cipőfűző volt. A gimnázium elvégzése után a Zeneakadémiára már nem felvételizett, úgy döntött, inkább dalokat ír. 18 évesen költözött Budapestre. A Republic zenekart 1990. február 23-án alapította többedmagával. Eleinte egy vidéki házban gyakoroltak, de hamar befutottak. Megalakulásuk évében már két lemezre szóló szerződést kaptak a Hungarotontól, az első, Indul a Mandula című albumról a Repül a bálna hatalmas sikert hozott, amit még rengeteg kiemelkedő dal követett. Bódi László Cipő kétszáznegyven dalt írt a Republicnak. 

Ma 3 éve halt meg Cipő

Pesszimista embernek tartotta magát, a dalaiban is jelen volt a szomorúság. Egyszer arra kérdésre, hogy meddig akar élni, azt válaszolta: “Ötvenéves koromig…” Ezt majdnem sikerült teljesítenie, 47 éves volt, amikor meghalt.

Emlékezzünk Bódi László Cipőre:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top