Sztárok

Freddie egy sérülés miatt lett énekes

Fehérvári Gábor Alfréd, azaz Freddie annak idején egy komoly térdsérülés után vágott neki a Rising Star válogatójának...

Freddie, aki Stockholmban képviseli majd hazánkat az Eurovíziós Dalfesztiválon saját bevallása szerint folyamatosan énekelt, már akkor is, amikor még nem tudta, hogy énekes szeretne lenni, de a kosárlabda is nagyon közel állt hozzá, ezért sokan azt gondolták, hogy profi sportoló lesz.

“Imádtam kosárlabdázni, egyszerűen rabul ejtett. Igaz, inkább az utcán játszottam, mert a versenysport, az egyesület keretei között annyira steril az egész” – mondta az énekes, akinek a sorozatos sérülések miatt egyre kevesebb lehetősége volt arra, hogy játsszon. “Mikor először megsérültem a térdemmel, már gitároztam, de végül a főiskolán körvonalazódott bennem, hogy ha az előadásokon a jegyzetelés helyett dalokat írok, akkor nekem ezzel kellene foglalkoznom. De magamtól nem biztos, hogy indultam volna a Rising Staron, féltem a nyilvánosságtól. Engem oda belöktek, de igazából egy újabb sérülés is kellett hozzá. Csak feküdtem otthon, semmirekellőnek éreztem magam. A meghallgatásra is úgy mentem el, hogy legalább csinálok valamit. Emlékszem, iszonyatos fájdalmak között kellett énekelnem” – mesélte a Blikknek Freddie,

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top