Sztárok

Varnus Xavér végleg elhagyta Magyarországot

Varnus Xavér végleg felszámolta itthoni életét – írja a Blikk.

Varnus Xavér többek között azért költözött Berlinbe, mert már nagyon elege van az itthoni helyzetből.

“Huszonöt év alatt nem sikerült az országnak eljutni oda, hogy valakinek a ledolgozott munkáját kifizessék. Sok koncertem honoráriumával évek óta tartoznak, összesen ötvenmillió forintnyi kintlévőségem van. A legrégebbi 14 éves, egy önkormányzat adóssága. Pedig életem egyik legsikeresebb koncertjét adtam a határ közeli városban, ahová rengeteg külföldi is eljött. Hiába van a kezemben bírósági ítélet, hogy fizetniük kell, a kamatokkal együtt mára 18 millió forintot, mindig kibújnak alóla” – mondta Varnus Xavér a Blikknek. A döntésében, emellett a komolyzenei világ etikátlanságának is szerepe van, mint elmondta, már nemcsak a könnyűzenei fesztiválokon divat a playback. Bizony, nagy kampánnyal hirdetett komolyzenei koncerten is gyakori a “pantomimjáték”.

Bár a költözés végleges, azért az itthoni rajongóknak sem kell aggódniuk. “Havonta hazajövök az édesapámékat meglátogatni, illetve a még függő ügyeimet intézni, és az adott időpontban a koncertjeimet teljesíteni” – mondta az orgonaművész.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top