Sztárok

Komplikáció lépett fel, Andy Vajna kórházban marad

Andy Vajna egyelőre nem szabadul a kórházi ágytól, orvosai ágynyugalomra intették, nehogy súlyosbodjon a baj.

Andy Vajna néhány napja visszakerült a budai szívklinikára, ahol korábban a lába miatt kezelték. Mint utóbb kiderült, a TV2 tulajdonosának, Andy Vajnának ugyanis nem a szívével volt gond, hanem miután több korábbi, Amerikában végzett lábműtét komplikációi panaszokat okoztak, már hazánkban kezeltette magát. A Blikk információi szerint azonban nagyobb lehet a gond, mint eddig hitték, hiszen a már Vajna András Györgyként szereplő Andy Vajna sebe eltályogosodott.

A lap szerint a filmügyi kormánybiztos egyébként nem igazán tudja kipihenni magát, új szerzeménye, a TV2 körüli munkák igencsak lefoglalják, a napokban Dirk Gergens a csatorna új kinevezett igazgatója is meglátogatta, és legfőképp munkáról szólt a társalgás.

“Én úgy látom, hogy most egy kicsit rosszabb bőrben van, már kevesebbet járkál, és kevesebbet mosolyog – mondta korábban egy kórházi dolgozó a napilapnak. – Nagyon sajnáljuk, mert ez egy igen fájdalmas dolog, arról nem beszélve, hogy az egész kórházi hercehurca lelkileg is nagyon megviselheti.”

Komplikáció lépett fel, Andy Vajna kórházban marad

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top